Nem tudod, mi kerüljön az esküvői asztalra a vacsoránál? Mi alapján válassz felszolgálási módot, mire érdemes figyelni?  Íme, néhány szempont, amit érdemes átgondolni a menü kiválasztásakor!

Kép 0

 

Az esküvők menetének felépítése régmúltra vezethető vissza, annak ellenére, hogy természetesen ez is folyamatosan alakult/változott az elmúlt években, sőt jelenleg is jelennek meg újabbnál újabb különleges programpontok, melyekkel feldobhatjuk a hangulatot, akár az étkezésekkel összefüggésben.

Egy dolog azonban mindig állandó: nem feledkezhetünk meg az esküvői menüről (és italairól, de erről majd egy másik alkalommal). Igaz, manapság nem ritka, hogy egy esküvő nem éjszakába nyúló mulatozással zárul, azonban az étkezés mindig is a nagyobb események központi eleme volt és mindig is lesz.

Amennyiben pedig a klasszikus délutántól hajnalig tartó ünneplésről álmodik a Pár, elengedhetetlen, hogy ne fordítsunk figyelmet a fogyasztásra, ami közel a legnagyobb tétel az esküvői költségvetésben, így nem mindegy, hogy milyen elemekből állítjuk össze és hogyan.

Ezúttal nézzük, mire érdemes figyelni a vacsorával kapcsolatban!

A helyszínek ajánlataiban találhatunk a főétkezésen kívül különböző étkezési időpontokra ajánlott standard javaslatokat, illetve a főétkezésre és annak tálalási módjához kapcsolódó összeállításokat. Fontos tudni, hogy ezek nem kötött tételek, szinte mindegyik helyszín biztosít lehetőséget a menük közötti elemek cseréjére, sőt saját kombináció összeállítására is, de természetesen a kiajánlott menü is választható. Mivel jelenleg Magyarországon kb. 5.000,- Ft és 20.000,- Ft között (vidék és Budapest viszonylatában ezen a ponton is tapasztalhatók eltérések) mozog egy-egy menüsor egy vendégre számolva, így komplett ajánlaton keresztül tudják leginkább megmutatni, milyen ételek milyen árkategóriába tartoznak. Előfordul, hogy megtetszik egy helyszín és minden szempontból ideálisnak gondoljuk, viszont kicsit drágább, mint a tervezett költség, ne féljünk megkérdezni, hogy a rendelkezésre álló összegből, milyen menüsort tudnak összeállítani, illetve, hogy van-e erre lehetőség. 

Kép2

 

Ahogy már a helyszín választásnál érdemes figyelni a násznép összetételére ez jelenlegi témánknál sem elhanyagolható. Egy főként például hagyománytisztelő násznép esetében ne válasszunk degusztációs, 7-8 fogásból álló kisadagos bemutató menüsort, illetve egy különlegességekhez szokott vendégseregnek se akarjunk hagyományos marhapörköltet kínálni. A helyszín kiválasztásakor már megszületett nagyjából a döntés a stílusra vonatkozólag, mely az ételekre is hatással van, ezért itt már egyszerűbb dolgunk van, hiszen a helyszínhez illő finomságok némiképp adnak egy keretet. Természetesen tartsuk szem előtt a saját ízlésünket, viszont emellett válasszunk olyan ételeket, amiből van lehetősége válogatni a násznépnek. Az esküvő nem az az alkalom, amikor a saját étrendünket, diétánkat, ízlésünket kell a vendégeknek megmutatni. 

Lehet, hogy Ti szeretitek az egzotikus ételeket, de nem biztos, hogy a násznép többsége is szereti, ezért érdemes közkedvelt ételeket kombinálni.

Mielőtt elkezdenénk összeválogatni részleteibe menve a választható ételeket és átnézni az étterem által ajánlott menüsorokat, nagyon fontos szempont, hogy hány fogást és milyen felszolgálási módot szeretnénk.

A felszolgálás

Akik az elegancia jegyében tervezik az esküvőjüket, általában tányérszerviz mellett döntenek a vacsora felszolgálásához, mely esetében mindenki a helyén ülve a pincértől kapja meg a Pár által választott egyfajta ételt (esetleg előzetesen A és B menü közül leadhatjuk a választásunkat, mely alapján rendel a Pár), egy adott mennyiségben.  Általában az ilyen lehetőséget kínáló éttermekben rendelkezésre áll kellő felszolgálói létszám, de érdemes rákérdezni, főképp akkor, ha tükörben szeretnénk a megvalósítást, ami azt jelenti, hogy mindenki elé ugyanabban a pillanatban kerül a tányér. Így tervezett esküvőkön a különlegesebb ételek, látványtálalás, 7-8 kisebb adagos menüsor is jellemző, azoknak ajánlott, ahol nincs vagy nagyon kevés a gyermek és tudott a násznépről, hogy nem idegenkednek a gasztronómia adta lehetőségektől.

Ha szeretnénk nagyobb szabadságot adni a vendégeknek, hogy olyan ételt választhassanak, amit szeretnek, vagy amit a kínáltak közül megkívántak, akkor dönthetünk a tálszervizes tálalási forma mellett.  Ekkor az előételt személyre szabott tányérokon, a leveseket tálban tálalják, a sülteket, köreteket pedig 4-6 személyes tálakon, melyre általában 3-4 féle húsokat, valamint zöldségeket és köretet kombinálhattok össze, úgy, hogy egyfajta ételből féladag/vendég mennyiség található a tálakon.

Ezen forma esetében próbáljuk meg kerülni a szafttal/szósszal rendelkező ételeket, nem néz ki jól és nem is feltétlenül finom az adott szósz egy másik hússal/zöldséggel. Ha mégis szeretnénk ilyen lehetőséget, figyeljünk rá, hogy a szaft/szósz külön tálban kerüljön az asztalra. A tálra egyszerű könnyen vágható ételeket tegyünk, kerülni kell a nyeles (csontos) húsokat, ezeket ugyanis nem szívesen veszik el a vendégek, vagy adott esetben kérjük filézve a helyszíntől.

Amit szintén érdemes átgondolni a tálszerviznél: sült krumpli, rántott sajt, ezeket ugyanis nem lehet ekkora mennyiségben frissen szervírozni, és összeesik, kiszárad mire a vendég asztalára kerül.

Kép3

A tálalás

A tálak hely igényesek, így igyekezzünk a dekoráció kiválasztásánál ehhez is igazítani az asztalokra megálmodott díszeket, vázákat.

Amennyiben az egyszerűség és a bőválaszték az elképzelés akkor a svédasztalos (néhol büféasztalos megnevezésű) szervírozás ajánlott, melynél a legnagyobb szabadságot adjuk a vendégeknek az ételválasztás szempontjából. Svédasztalnál az ételek egy külön asztalon (helyszín adta lehetőségeket vegyük figyelembe, mennyi helyet vesz el) melegíthető tálcákon helyezkednek el és a vendégek maguk szedik össze a tányérjukra, azokat a finomságokat, amiket kinéztek maguknak.

Svédasztalnál fontos, hogy a leves ilyenkor is tálalva legyen, nem szerencsés a leveses tányérral való közlekedés, mikor mindenki elegánsan fel van öltözve.

A násznép létszámától függően kérjük 1-2 svédasztal kialakítását, hogy ne a sorban állással teljen az idő, ne húzódjon el a vacsora azért, mert nem egyszerre kezdődik az étkezés. A kitett ételek feliratozása előnyös, vagy akár pincér jelenléte is hasznos, aki segít a vendégeknek szedni.

Kép1

 

A felszolgálási mód kiválasztásakor vegyük figyelembe a gyerekek, idősek arányát is, olyan menüben gondolkozzunk, hogy ők is tudjanak belőle fogyasztani, igaz már több étterem kínál külön gyermek menüt is.

Az étkezések (és asztalok elhelyezése) tekintetében fontos, hogy ne csak a vendégeinkre gondoljunk, hanem a jelenlévő szolgáltatókra is, akik egész nap, délután vagy este azért dolgoznak, hogy minél emlékezetesebb legyen a nagy napotok, így ne hagyjátok őket éhesen A helyszínek általában az ő esetükben 50%-os, vagy 70%-os menü árral számolnak, esetleg egy egyszerűbb menüre (akár itallal ötvözve) adnak árat.

Az étkezéseknél napjainkban már az éttermek is alkalmazkodtak ahhoz a tényhez, hogy sajnos egyre többen allergiások, érzékenyek bizonyos ételekre, vagy épp nem fogyasztanak húst, vagy teljesen vegán étkeznek. legcélszerűbb, ha leendő vendéglátóként tájékozódunk erre vonatkozóan a meghívottak között, hogy az étterem is fel tudjon készülni. A vegetáriánusok esetében nem feltétlenül szükséges külön tányéron felszolgálni az ételt, a tálszervíz és a svédasztal esetében, ha tartalmaz számukra is fogyasztható lehetőségeket, akkor onnan el tudja venni. Egyéb esetben az érintettek külön fogják a vacsorájukat megkapni.

Ne felejtsük, az éttermek számos esküvőt és általában egyéb rendezvényt bonyolítottak már le, a kiajánlott menük ezek alapján készültek, ha nem vagyunk biztosak magunkban, kérjük akár a segítségüket, vagy fontoljuk meg az általuk kombinált ötleteket. Amennyiben az ízvilág, és az ottani konyha ismeretlen számunkra, látogassunk el oda vagy kérjünk próbaebédet/vacsorát.

Pélyi Veronika

Esküvőszervező/Szertartásvezető

Hófehér Álom Kft.

www.eskuvoszervezes4u.hu

www.eskuvoszervezo-kepzes.hu 

Váltás teljes nézetre!
Az oldal tetejére!