Kicsit paraszt a pasi? Merthogy ez egy pasi szájából hangzott el. Talán most bazsalyogsz az orrod alatt és a történet szereplője is azt mondta, ha nem vele történt volna, akkor biztos mosolyogna rajta, hogy micsoda nevetséges helyzet. Ám elszenvedőjeként egészen mást érzett és egyáltalán nem azt, amit esetleg te is, hogy rohadt mérges vagy, amiért léteznek ekkora taplógombák.

 

 

bunko pasi ha lefogy 01

 

Kép: Freepik.com

 

Ivett – nevezzük így kérésére – már jó ideje szemezett az egyik kollégájával a munkahelyén. Egy nagy multi cégnél dolgoznak mindketten egyazon területen, vagyis viszonylag elég sokat találkoznak, illetve munka kapcsán gyakran váltottak is pár szót. Ivettnek mindig is tetszett Martin – őt mi neveztük így el - csak nem tudta, hogyan adja a tudtára. A harmincéves Ivett alapból egy kissé félénk típus, mert korábbi kapcsolatai zátonyra futottak egy harmadik fél miatt és ezért megingott a szerelembe vetett hite, illetve az önbizalma. Pedig egy középmagas, kimondottan csinos, szép arcú, jó idomokkal megáldott, talán teltkarcsúnak mondható nő. Nincs elhízva, egyszerűen formás teste van, az a fajta, amire a férfiak azt mondják „van mit rajta fogni.”

 

Barátnői unszolására mégiscsak összeszedte a bátorságát, hogy odaálljon a nála három évvel idősebb Martin elé, aki egy tipikus jóképű, nagydumás, öltönyös fazon volt, akit mindenki kedvelt. Pláne a nők. Igaz, hogy nem csak a baráti sugallatra döntött így, hanem mert úgy érezte van közöttük valami. A férfi mindig szívélyesen elbeszélget vele, mosolyog rá, kedves és sűrűn találkozik a tekintetük. Női megérzései azt súgták, hogy talán kölcsönösek az érzéseik. Tehát ebédszünetben, mikor kiürült az iroda, kapóra jött neki a lehetőség, hogy odamenjen hozzá. A munka kapcsán elegyedett szóba vele majd emberfeletti erőt összegyűjtve megkérdezte, nincs-e kedve meginni vele munka után valamit a közeli bárban, ahova Martin a barátaival szokott járni. Erre Martin elmosolyodott, végig mérte tetőtől talpig, majd arcán szánakozó tekintet jelent meg és közölte„Nagyon kedves vagy és ha lefogysz 10 kilót, akkor rögtön megejtjük.”

 

bunko pasi ha lefogy 02

 

Szegény Ivett annyira meglepődött és ripityára tört abban a pillanatban, hogy még arra is képtelen volt, hogy elküldje a fenébe. Annyira szégyellni kezdte magát, hogy szó nélkül hagyta, hogy Martin megveregesse a vállát majd otthagyja.

 

„Hálás volt az égnek, hogy senki nem látta szégyenemet. Úgy éreztem, menten elsüllyedek, kívántam is, hogy ott helyben megnyíljon a föld alattam. Komolyan azt hittem, hogy nem élem túl. Mikor képes voltam megmozdulni, - mert addig úgy éreztem, mintha kővé váltam volna – berohantam a vécébe és átsírtam az egész szünetet. A barátnőim utána kérdezték, hogy ment és nem mertem nekik elmondani mi történt. Egyrészt azért, mert annyira szégyelltem magam, másrészt azért, mert nem akartam, hogy felhánytorgassák Martinnak vagy kellemetlenséget okozzanak neki.”

 

Na, erre varrjatok gombot!

 

Kíváncsi lennék vajon mennyi nő tette volna ugyanezt, mint Ivett. Egyrészt az, hogy csöndben tűri, hogy megalázzák, hiszen ez nem volt más. Vajon mennyi nő pofozta volna fel helyből Martint? Vagy mennyi nő lett volna az, aki még őt védi utána, és eltitkolja a történeteket, nehogy kellemetlen helyzet hozza? Kétségkívül ez egy érett megoldás volt. Hiszen kinek lesz attól jobb, ha a feldühödött kolléganők, illetve barátnők bosszúhadjáratot indítanak vagy más egyéb módokon kellemetlenkednek? Ilyen tekintetben talán helyesen döntött, bizonyára feltudta mérni, hogy ez várható. Olyan téren igaza van, hogy ez csak kettejükre tartozik, elég, ha ő megtanul rá csúnyán nézni.

 

bunko pasi ha lefogy 03

 

De nem tanult meg. Sőt. Martin sikeresen lerombolta a maradék önbizalmát is, azt a keveset. A pasi bele sem gondolt, hogy mennyi bátorság kell egy nőnek is ahhoz, hogy kezdeményezzen. Ivett komoly lelki megpróbáltatáson ment keresztül, hogy megtegye és ezzel jutalmazták. Nem csoda, hogy úgy érzi, hogy soha többé nem teszi, mert ilyen szemetek a férfiak. Csak abban lehet bízni, hogy rájön, azért nem így van és nem szabad hagynia, hogy egyetlen ilyen eset bármitől is elvegye a kedvét, mert szerencsére nem minden férfi egyforma. Sajnos lehet félreértette a jeleket vagy egyszerűen ilyen a pasi, bár ebből inkább az tűnik, hogy legfeljebb azért akarja, hogy lefogyjon, hogy ágyba vigye, aztán annyi. Nem szabadna Ivettnek mérvadónak tekintenie egy bunkó pasi beszólását. Mivelhogy ez az… bunkó…

 

Paraszt pasik, akik mindent megtehetnek?

 

Most komolyan, mindenkiben felmerült a kérdés, nem igaz? Miért fájt volna Martinnak egyszerűen nemet mondani vagy szépen megfogalmazni, hogy „ne haragudj, de inkább nem”? Miért kellett szándékosan megaláznia és megbántania a másikat? Vagy azt hitte annyira akarja, hogy bármit megtenni érte és tényleg lefogy a kedvéért? Képtelenség felfogni, hogy mi játszódhatott le a fejében, hogy ilyen érzéketlenül bánt vele.

 

bunko pasi ha lefogy 04

 

Végeredményben mindegy, hogy paraszt pasiról vagy bunkó nőről beszélünk, mert lássuk be, a történtek mindkét nemmel előfordulhatnak. Az, hogy szépen, sikeresek, karizmatikusak nem ok arra, hogy így viselkedjenek másokkal. Semmilyen ok nem létezik rá, erre nincs mentség. Talán Ivett esetében is az volna a legjobb, ha Martin elé állna, megmondaná, mennyire rosszul esett, amit mondott és hogy szemétség volt a részéről és kérjen bocsánatot. Lehet, nem kapja meg, de legalább kiállna magáért. Nem kell mindent elengedni a fülünk mellett. Már csak azért mert különben igazán azt fogják hinni ezek a csókák, hogy bármit megtehetnek!

 

Lehetne mondani, hogy csak remélheti az ember, hogy egyszer visszakapja ezt az ilyen férfi, de attól még Ivettnek nem lesz jobb, sem pedig annak a sok más nőnek, aki hasonlót szenvedett el. Ezért kellene a sarkukra állni és nem hagyni magukat. A férfiak meg vegyék tudomásul, nem tehetnek meg akármit!

 

 

Amennyiben tetszett a cikk, látogasd meg facebook oldalunkat és nyomj rá egy lájkot, hogy első kézből értesülhess az újdonságainkról! Ezen kívül szeretettel várunk Téged a csoportunkba is, ahol meg tudjuk beszélni a téma összes részleteit egy remek társaságban, még akkor is, ha nem értesz vele egyet. 

 

Ha tetszett a cikk, akkor ez is tetszeni fog:

 

Hogyan éld túl azt, ha megbántottak?

Váltás teljes nézetre!
Az oldal tetejére!