Nem teheted meg, hogy a múltad rabjává válj!

Nem teheted meg, hogy a múltad rabjává válj!

A múlt néha a minden, a jelen pedig a tripla semmi, ha pókert játsszunk az élettel, akkor valószínűleg így lehetne helyesen megfogalmazni. De a valóság nem egy kártyajáték; nem lehet ki-, és beszállni az ember kénye-kedve szerint. Nem húzhatod magad után a másikat, mint egy rongybabát, és nem is...
Megérkeztek az izombarbik! Ezentúl ők lesznek az új női ideálok?

Megérkeztek az izombarbik! Ezentúl ők lesznek az új női ideálok?

Porcelánbaba arc, tökéletes smink. Eddig akár a szokásos plasztikcica is lehetne, a jól megszokott instababa. De, ahogy haladunk nyaktól lefelé, egyre gyanúsabb, mert némelyiknek olyan vastag nyaka van, mint egy bikának, a vállain meg simán átúszhatnád az Atlanti-óceánt. Még lejjebb haladva olyan...
„Nem ellenkeztél eléggé.” – Ez volt a reakció arra, hogy megerőszakolták.

„Nem ellenkeztél eléggé.” – Ez volt a reakció arra, hogy megerőszakolták.

Huszonkét éves korában erőszakolták meg Klárit. Hazafelé tartott az est iskolából és a parkban kapta el a férfi. Azóta tíz év telt el, de már nyugodt szívvel tud beszélni a történtekről. Érthető, hogy sokáig nem volt rá képes. Ahhoz túlságosan szégyellte magát. Évekig tartott a lelki felépülése és a mai napig...
Utálom, hogy mindig a férjemtől kell pénzt kérnem!

Utálom, hogy mindig a férjemtől kell pénzt kérnem!

Anikó egy barátja révén ismerte meg a férjét. Azonnal meg volt a szikra. Úgy tűnt, megtalálta a vágyott partnert, a férfit, aki házasságra, családra vágyik. Egy évvel később már össze is házasodtak, mert úgy érezték, nincs értelme húzni az időt, ha egyszer minden klappol közöttük. Na, igen,...
Lehet valódi és tartós barátság vagy kapcsolat az Y és a Z generáció tagjai között?

Lehet valódi és tartós barátság vagy kapcsolat az Y és a Z generáció tagjai között?

Láttunk már furcsa barátságokat és párokat. Biztos te is találkoztál már olyan 40-es férfival, akinek húsz éves csaja volt vagy olyan 50-es nővel, akinek a legjobb barátnője egy harmincéves. Hacsak nem ismered őket közelebbről, akkor tutira azt gondolod, hogy az érdek, a szex köti össze őket vagy...
Félek, hogy a párkapcsolatom egy nagy átverés és csalódás lesz a vége. - Ismerős érzés?

Félek, hogy a párkapcsolatom egy nagy átverés és csalódás lesz a vége. - Ismerős érzés?

Azt szoktuk mondani arra, hogyha valaki nem bír magával, hogy forr a vérre. Flörtöl és tovább is megy, ha úgy van, olykor már gátlástalanul élvezi a földi létet, mindenféle gondolkodás nélkül, pusztán ösztönből, és van, hogy viselkedését észre sem veszi. Annyit vesz észre, hogy szabadság van, hogy...
Nem teheted meg, hogy a múltad rabjává válj!
Nem teheted meg, hogy a múltad rabjává válj!
Megérkeztek az izombarbik! Ezentúl ők lesznek az új női ideálok?
Megérkeztek az izombarbik! Ezentúl ők lesznek az új női ideálok?
„Nem ellenkeztél eléggé.” – Ez volt a reakció arra, hogy megerőszakolták.
„Nem ellenkeztél eléggé.” – Ez volt a reakció arra, hogy megerőszakolták.
Utálom, hogy mindig a férjemtől kell pénzt kérnem!
Utálom, hogy mindig a férjemtől kell pénzt kérnem!
Lehet valódi és tartós barátság vagy kapcsolat az Y és a Z generáció tagjai között?
Lehet valódi és tartós barátság vagy kapcsolat az Y és a Z generáció tagjai között?
Félek, hogy a párkapcsolatom egy nagy átverés és csalódás lesz a vége. - Ismerős érzés?
Félek, hogy a párkapcsolatom egy nagy átverés és csalódás lesz a vége. - Ismerős érzés?

Mindenben az egészség

Válassz, mely cikkek jelenjenek meg:
Betöltés...

Hogyan legyünk nők

Válassz, mely cikkek jelenjenek meg:
Betöltés...

Kétségtelenül virágkorát élik a motivációs idézetek. Külön oldalak, csoportok jönnek létre, ahová az emberek kitehetik kedvenc vagy életükben éppen aktuális idézeteiket. Csak úgy repkednek a lájkok és megosztások a közösségi oldalakon. De miért? Mitől ilyen népszerűek? Miért imádjuk annyira a motivációs idézeteket?

 

motivacios idezet 01

 

Kép: Pixabay.com

 

Talán kézenfekvőnek fogod találni a válaszokat, de ha te is igazán híve vagy a motivációs idézeteknek, akkor egyet fogsz érteni velük. Az, hogy ez mióta is pörög, annyira nem könnyű megmondani, hiszen amióta csak létezik az irodalom, a költészet, az emberek mindig „idézgettek” számukra kedves, tetsző mondatokat. Most pedig már nem csak a mondatok szépségéért, hanem tartalmáért is szeretünk idézni. Az utóbbi években egyre több motivációs, önsegítő könyv és film jelent meg és nyilvánvalóan azért, mert erre van igény. Az önfejlesztésre, a lélekemelésre, az önbizalomépítésre, a lelkünk simogatására, az önszeretet elsajátítására. Ezért is kezdünk el idézgetni, „cserélgetni”. De lássuk, hogy pontosan miért is szeretjük őket annyira:

 

Erőt adnak

 

„Van, aki ha összetörik, sose lesz már a régi. Más pedig még erősebb lesz. (Flash - A Villám c. film)”

 

Így van, a motivációs idézetek erőt adnak nekünk. Erőt ahhoz, hogy minden nap felkeljünk, munkába menjünk és tegyünk a dolgunkat. Erőt, hogy elviseljük a kollégáinkat. Erőt, hogy szembenézzünk a nehézségekkel, a fájdalommal. Erőt, hogy küzdjünk és elérjük az álmainkat! Egy-egy mondatból hatalmas erőt meríthetnek az emberek és mikor baj van, eszükbe cseng a varázslatos idézet és máris képesek lesznek emelt fővel tovább menni.

 

motivacios idezet 02

 

Jobb kedvre derítenek

 

„Aki annak ellenére, hogy semmi kedve hozzá, intenzíven mosolyog, végül jobban fogja érezni magát.” (Yael Adler)

 

Amikor pocsék napunk, sőt, szomorú, fájdalmas, problémás időszakot élünk meg, képesek jobb kedvre deríteni bennünket. Ilyenkor a sötétségben fény derül, hirtelen egy kicsit vagy akár hosszú időre jobb kedvünk támad. Aki pedig rendszeresen használja a motivációs idézeteket és mondjuk otthonában a tükörre vagy a laptop szélére ragasztja őket, esetleg a munkahelyén, egyszóval aktívan beilleszti őket az életébe, azoknak kifejezetten segít megtalálni a boldogságot.

 

Motiválnak és tettekre ösztökélnek

 

„Az élet olyan, mint egy távolsági repülőjárat. Először el kell döntened, hova szeretnél menni, fel kell szállnod a megfelelő gépre, majd felemelkedve elindulni a célod felé.” (Brian Tracy)

 

Azért is hívjuk motivációs idézeteknek, mert értelemszerűen motiválnak bennünket. Bátorságot, hitet öntenek belénk, hogy igen, csináljuk, nekünk is összejöhet! Arra sarkallnak, hogy legyünk jobb emberek, dolgozzunk magunkon és a párkapcsolatunkon. Hogy küzdjünk az álmainkért és a vágyainkért, az életünkért, hogy ne adjuk fel őket. Hogy álljunk ki magunkért és ne csak magunkat ne hagyjuk cserben, hanem másokat se és segítsünk ott, ahol tudunk.

 

motivacios idezet 03

 

Tanítanak bennünket

 

„Ha teheted, engedd be, ami jönni akar, és tartsd meg, ami maradni szeretne. És ami menni akar, azt ne marasztald.” (Nicholas Sparks)

 

Ugyanis nem pusztán motiválnak bennünket, hanem kifejezetten tanítanak is! Hiszen a maga nemében minden idézet egyfajta bölcsesség. Nem kell nagy gondolkodónak, filozófusnak vagy bármilyen különleges mesternek lenni ahhoz, hogy bölcsességet mondjunk. Bárki mondhat bölcsességet és attól lesz az, hogy megszólít bennünket. Ha valakinek a bölcsessége sok embert szólít meg, az nem csak különleges, de igen bölcs személy is lehet. Lényeg, hogy minden idézet egy apró tanítás, ami gazdagabbá teszi az életünket, és hozzájárul az utunkhoz, a fejlődésünkhöz, hogy jobb emberek lehessünk.

 

Utat mutathatnak

 

„A jelek - néha észrevétlenül, néha egészen jól láthatóan - körülöttünk vannak. Körültekintő értelmezést kívánnak azonban, ha irányadó térképpé akarjuk alakítani őket.” (Paulo Coelho)

 

Éppen erről van szó. Ha hiszel jelekben, akkor számodra az idézetek akár utat is mutathatnak. Van olyan, hogy egyszer csak feltűnik egy idézet, kiszúrja a szemünket netezés körben, egy cikkben (akár épp ebben) vagy meglátjuk más kiposztolt idézetét és akkor az az idézet a szívünkbe talál. Ránk lel. Pont jókor és jó időben. Pont arra a gondolatra volt szükségünk a tovább lépéshez, hogy aktivizáljuk magunkat. Útmutatásra volt szükségünk, mert nem tudtuk mihez kezdjünk és akkor megkaptuk a jelünket egy idézet formájában.

 

motivacios idezet 04

 

Önmagban is gyönyörűek és sokatmondóak. Ennyi éppen elég és ezáltal nem is kell túlságosan okokat találni arra, miért szeretjük őket. Írjuk bele a határidő naplónkba, tegyük ki háttérképnek, legyen otthon egy táblánk, amire kiírhatjuk vagy ragasszuk ki egy cetlin a hűtőnkre. Mindegy milyen formájában hívjuk segítségül, csak az számít, hogy az életünk sokkal színesebb és jobb lesz tőlük!

 

Amennyiben tetszett a cikk, látogasd meg facebook oldalunkat és nyomj rá egy lájkot, hogy első kézből értesülhess az újdonságainkról! Ezen kívül szeretettel várunk Téged a csoportunkba is, ahol meg tudjuk beszélni a téma összes részleteit egy remek társaságban, még akkor is, ha nem értesz vele egyet. 

 

Ha tetszett a cikk, akkor ez is tetszeni fog:

 

Ne az motiváljon, hogy mások szeressenek, hanem hogy te önmagad!

Váltás teljes nézetre!
Az oldal tetejére!