Nem teheted meg, hogy a múltad rabjává válj!

Nem teheted meg, hogy a múltad rabjává válj!

A múlt néha a minden, a jelen pedig a tripla semmi, ha pókert játsszunk az élettel, akkor valószínűleg így lehetne helyesen megfogalmazni. De a valóság nem egy kártyajáték; nem lehet ki-, és beszállni az ember kénye-kedve szerint. Nem húzhatod magad után a másikat, mint egy rongybabát, és nem is...
Pszichopata a kedvesem! Hogyan szabaduljak meg tőle?

Pszichopata a kedvesem! Hogyan szabaduljak meg tőle?

Kedves, figyelmes, nagylelkű. Kezdetben ezek jellemezték Leventét. A társkeresőn ismerkedtünk meg és nagyon szimpatikus volt a bemutatkozója, hogy hosszú távban gondolkodik, feleségre, családra vágyik, hogy jókat beszélgessen a partnerével és utazgassanak. Ráadásul elképesztően jól néz ki és egy...
Mindig megcsalás a vége, ha valakit folyton visszautasítanak az ágyban?

Mindig megcsalás a vége, ha valakit folyton visszautasítanak az ágyban?

Nagyon sokszor hallani, hogy erről panaszkodnak a férfiak. Néha még a nők is. Hogy túl gyakran kapnak visszautasítást. A párjuknak nincs kedve a szexhez és valamire hivatkozva, de nemet mond a szexre. Aztán persze gyakran ezt meg is kapja az a fél, akit megcsalnak. Ezek szerint, aki többször...
Mennyi szexpartner ideális ahhoz, hogy ne tűnjek könnyűvérűnek sem pedig prűdnek?

Mennyi szexpartner ideális ahhoz, hogy ne tűnjek könnyűvérűnek sem pedig prűdnek?

Ha túl sok, az a baj, ha túl kevés, akkor meg az. Úgy tűnik, ez nem csak a pénzre érvényes, hanem a szexre is. Illetve a férfiaknál rendben van az, ha sok nővel fekszenek le életük során, de egy nőnél ez mindig veszélyes téma, mert ha túl sok, akkor ribanc, ha meg túl kevés, akkor prűd. Akkor...
Anya vagyok és szexet akarok! Miért hiszi mindenki azt, hogy már nincsenek vágyaim?

Anya vagyok és szexet akarok! Miért hiszi mindenki azt, hogy már nincsenek vágyaim?

Márta egy kétgyerekes anyuka. 46 múlt és túl van egy váláson. Alapvetően elégedett az életével, jó munkahelye és saját lakása van, gond nélkül képes eltartani hármójukat. Egyedül egy dologból szenved hiányt és ezzel rendesen meg is lep másokat.
Miért vagyok mindig szar helyzetben?!

Miért vagyok mindig szar helyzetben?!

Mindenkinek van egy ilyen ismerőse. Vagy talán te vagy rendszeresen ebben a szituban. Pontosabban: szar helyzetben. Érdekes módon mindig csak probléma meg nyakig érő szar van. Hol a munkahelyünkön, hol otthon, hol a párkapcsolatunkban ülünk benne és persze hangosan kiáltozunk a segítségért, hogy...
Nem teheted meg, hogy a múltad rabjává válj!
Nem teheted meg, hogy a múltad rabjává válj!
Pszichopata a kedvesem! Hogyan szabaduljak meg tőle?
Pszichopata a kedvesem! Hogyan szabaduljak meg tőle?
Mindig megcsalás a vége, ha valakit folyton visszautasítanak az ágyban?
Mindig megcsalás a vége, ha valakit folyton visszautasítanak az ágyban?
Mennyi szexpartner ideális ahhoz, hogy ne tűnjek könnyűvérűnek sem pedig prűdnek?
Mennyi szexpartner ideális ahhoz, hogy ne tűnjek könnyűvérűnek sem pedig prűdnek?
Anya vagyok és szexet akarok! Miért hiszi mindenki azt, hogy már nincsenek vágyaim?
Anya vagyok és szexet akarok! Miért hiszi mindenki azt, hogy már nincsenek vágyaim?
Miért vagyok mindig szar helyzetben?!
Miért vagyok mindig szar helyzetben?!

Mindenben az egészség

Válassz, mely cikkek jelenjenek meg:
Betöltés...

Hogyan legyünk nők

Válassz, mely cikkek jelenjenek meg:
Betöltés...

Bemutatkozik a

wmno3

kollekció

 

Hamarosan közönség elé lép az újonnan létrejött női divatmárka, a Woman Only - avagy röviden WMNO első bemutatkozó kiskollekciója.

Az újonnan színre lépő brand egyedi tervezésű, magas minőségű női ruhadarabokat mutat be. wmno
Elsősorban azoknak a hölgyeknek ajánljuk, akik ízig-vérig nők, szeretik a kifinomult stílust, és különleges, minőségi matériákat, a nem mindennapi részleteket, az igényes ruhakidolgozásokat. Fontos számukra, hogy a ruha, amit viselnek, idomuljon egyéniségükhöz, különleges, vonzó megjelenést, magabiztosságot kölcsönözve számukra.
A kollekció és a márka stílusát tekintve az olaszos laza elegancia és a franciás sikk izgalmas keveréke jellemző. Válogatott, kiváló minőségű, finom alapanyagokból készültek, szinte minden egyes ruha egyedi darab.

wmno1Az élénk, ragyogó színvilág, az izgalmas textúrák, káprázatos mintázatok és a tompább, visszafogottabb egyszínű árnyalatok jól kiegészítik egymást, ezáltal ellensúlyozva a szemet gyönyörködtető mintákat.
Csupa gyönyörűséges, élettel teli színárnyalat – rózsaszínek, mályva, fukszia, piros és lila árnyalatai, türkizes kék, mélykék…
A kollekcióban különböző nagyságú és színkombinációjú virágos minták dominálnak az egyszínű, uni anyagok mellett, amelyekkel a ruhadarabok egymással való kombinálhatóságát tartotta szem előtt a márka tervezője. A nemes textíliák tiszta hernyóselyem, pamut, ill. kevertszálas szövetekből készültek: könnyű, szép tartású taftok, selymes fényű, könnyű szaténok, kényelmes, rugalmas pamutszatén vásznak, lágy esésű zsorzsett és különleges struktúrájú vékony szövetek adják a kollekció irányvonalát.

wmno2A szabásvonalak a test nőies vonalát követik, vagy éppen csak sejtetik, egy-egy bővebb fazonnal, ahol inkább az anyag szépségét engedik érvényesülni, hadd beszéljen a mintája, az esése… Izgalmas szabásvonalú kis egyberuhák, könnyed, bővebb vonalú felsőrész, szűk szabású szoknya, lezser nadrág, és akár ruhára is felvehető tunika is megtalálható a kollekcióban.

Kollekciónk megrendelésre készül, limitált számban, hogy minél inkább megőrizzük a hölgyek számára az

egyediségét, a különlegesség érzését-

wmno3

Váltás teljes nézetre!
Az oldal tetejére!