Közös fürdőzés a csemetével. Egyesek szerint ez a világ legtermészetesebb dolga. Egyrészt remek játék, szórakozási lehetőség, másrészt pedig kapcsolatépítésnek sem utolsó. Mások viszont a gondolattól is elborzadnak és messzire elkerülik annak lehetőségét, hogy pucérkodjanak a gyerekük előtt vagy például anyuka kínosan figyel arra, hogy lánygyermeke semmilyen körülmény között ne láthassa meg apu felszerelését. Szerinted melyik viselkedés az egészséges?

 

gyerek szulovel furdik 01

Kép: m.yukle.mob

 

Több anyát is ismerek. Ebből csupán kettő olyan volt, amelyik azt mondta: semmi szín alatt. Szó sem lehet arról, hogy együtt fürödjön a gyerekkel, vagy hogy a gyereke akár őt, akár az apját meztelenül lássa. Minél nagyobb lesz a gyerek, ő is törekedni fog arra, hogy egyre ritkábban lássa meztelenül.

 

A két anya azzal indokolta a dolgot, hogy náluk sem volt szokás. A szüleik – de még az ő szüleik is – mindent elkövettek annak érdekében, hogy ne derülhessen ki, mi van a ruha alatt. Szemérmetlen, erkölcstelen dolog volt számukra a magamutogatás, még ha egy sima fürdésről is volt szó. Ezért számukra elképzelhetetlen, hogy a saját gyerekükkel szemben felrúgják a szokásokat.

 

A legtöbb anya – de még apa is – azt mondta, hogy teljesen természetes dolog az együtt fürdés. Egyrészt remek játék mindkét fél számára. Másrészt egyesek kifejezetten praktikusnak ítélik, hogy együtt jár a gyerkőc fürdeni az egyik szülőjével, így legalább mindenki idejében elkészül, meg nem kell annyi vizet használni. Harmadrészt főleg amiatt tartják fontosnak, mert szerintük így még szorosabbá válhat a gyerkőccel a kapcsolatuk. De még egy negyedik okot is mondtak: ennek köszönhetően lesz egészséges a gyerek. Hiszen utána nem úgy kerül ki a világba, hogy még életében nem látott melleket meg nemi szerveket, márpedig az iskolában erre könnyen sor kerülhet testnevelés óránál vagy az uszodában. Idejében elkezdi megismerni a másik nem testét. Ebből kifolyólag pedig jó eséllyel nem lesz gátlásos, nem lesznek önértékelési gondjai a testét illetően.

 

Ettől függetlenül még őket is foglalkoztatja a kérdés, hogy „de meddig?” Meddig megengedett, normális, egészséges a gyerekkel történő fürdőzés. Bármennyire is szeretnék, erre nincs általános szabály és a szexuálpszichológusok is azt mondják, hogy ez egyenként eltérő. Általában a gyerektől szokott függni, aki egy bizonyos kor után – általában serdülő – szokta jelezni a szülőnek vagy legalábbis ellentétes neműnek, hogy már egyedül szeretne fürdeni, sőt, ha egy mód van rá, be se menjen hozzá. Amikor ez megtörténik, azt el kell fogadni. Vagyis oda kell figyelni a gyerek különféle jelzéseire, aki a tudtunkra fogja adni, mikortól terhes számára a közös pancsolás.

 

gyerek szulovel furdik 02

 

Addig viszont jó, ha természetesnek mutatkozunk a gyerek előtt. Nincs semmi szégyellnivaló abban, hogy együtt fürdünk vagy egymás előtt öltözködünk. Kis lakásban vagy épp nagycsaládnál amúgy is elkerülhetetlen akár egy lázas reggeli készülődésnél. Gondoljunk csak bele, a gyerekeknél alapból természetes dolog a meztelenség, talán azért is, mert így jönnek a világra. Illetve nem alakultak ki bennük olyan gátlások, mint akár egy felnőttben és könnyebben ledobják magukról a pólót. Jó, ezt persze lehetőleg ne egy zsúfolt pláza kellős közepén produkálja, de attól függetlenül otthon, vagy családi közegben semmi rossz nincs benne. Amúgy sem rossz, de persze, egy alapvető illemre is meg kell tanítani a gyereket.

 

Vagyis ne mutogassa magát idegeneknek, de alapvetően merjen levetkőzni a barátai vagy osztálytársai előtt és ne rohanjon ki sírva, hogy ő képtelen rá. Ezt lehet elkerülni azzal, ha otthon szabadosan élhet és nincs megtiltva számára a meztelenkedés. Persze ennek ellenére is vannak gyerkőcök, akik a szüleik, testvéreik előtt igen, de mások előtt gátlásosak, holott a legtöbb gyereknek egy másik gyerek meztelen látványa ugyancsak természetes dolog.

 

gyerek szulovel furdik 03

 

Vagyis nem lesz attól valaki rossz szülő, hogy anya létére együtt fürdik a kisfiával vagy apaként a kislányával. Nincs ebben semmi perverzió. Abba se, ha mind együtt fürdenek. Ez egy ártatlan dolog, amibe nem kell többet beleképzelni, mint ami. A gyerek nem lesz lelki sérült attól, hogy szent ég, látta az anyja cicijeit vagy az apja kukiját. Az megint más, ha szexen kapja a szüleit. Azt is el lehet szépen magyarázni egy gyereknek és nem fog tőle magába fordulni, bár sokuk amúgy is elfelejti.

 

Akik persze nem értenek egyet ezzel, abba kapaszkodnak, hogy épp ettől a szabadosságtól lesz sérült vagy épp rossz életű a gyerek. Vagy szorongás alakul ki nála, amiért nincs meg az intimszférája vagy egyenesen exhibicionista lesz és idegenek előtt is ledobja magáról a ruháit vagy lazán megkukkolni másokat. Tegyük hozzá, hogy ezek a problémák főleg akkor jelentkezhetnek, ha a szülő nem figyel eléggé a gyerekre, ahogy az előbb is szó volt róla. A gyerek jelzi, mikor szeretne egyedül fürdeni és mikortól nem akarja magát megmutatni. Mint ahogy a szülő feladata az is, hogy megfelelő erkölcsi alapokat építsen fel a gyermekében. Ettől függetlenül persze a szülő sem varázsló, a nevelés összetett dolog. A szakértők szerint az intimitásnak vannak fokozata és határai. Ezekre kell tudni odafigyelni. Mindig törekedni kell arra, hogy megtaláljuk a helyes egyensúlyt a meztelenkedés kérdésében.

 

Minden család más és senkit sem elítélni azért, mert kitárulkozik a gyerek előtt vagy mert épp bezárkózik.

 

 

Amennyiben tetszett a cikk, látogasd meg facebook oldalunkat és nyomj rá egy lájkot, hogy első kézből értesülhess az újdonságainkról! Ezen kívül szeretettel várunk Téged a csoportunkba is, ahol meg tudjuk beszélni a téma összes részleteit egy remek társaságban, még akkor is, ha nem értesz vele egyet. 

 

Ha tetszett a cikk, akkor ezek is tetszeni fognak:

 

Lehet egyformán szeretni két gyereket? Vagy az egyiket jobban szereted a másiknál?

Váltás teljes nézetre!
Az oldal tetejére!