Ötméterrel a felhők felett, ott jársz és ezt te is tudod. Szereted az illatát, a kézmozdulatát, a ruháinak a szegélyét, és azt is, ahogy a neved kiejti vagy, ahogy mindig meglep. Megvoltak a szakítások, kisebb-nagyobb, egyre megy, a végén úgyis megint egymás mellett köttök ki az ágyban, és nem azt kérdezed meg magadtól, hogy miért, hanem azt, hogy hol volt eddig.

kotodni tonkretesz 01

 

Kép: Freepik.com

 

 

Mint a borsó meg a héja. Vagy mint Bonnie és Clyde. Elvághatja a torkod, akkor is ott maradsz a közelében, a nyakadra erősített gipsszel. Mintha üldözne a rosszfiú imidzs. A jó mellett maradni lehetetlen, kell valami plusz, ami szétcincálja a lelket is.

 

kotodni tonkretesz 02

 

Bár már lehet, hogy nincs is köztünk semmi, csak a tudat, hogy egymás mellett már megszoktuk. A hangos szóváltásokat, a kihamuzott terítőt a konyhában, a levakart sminket VB nézés közben, a kisfiús mosolyt minden találkozásnál, a 120%-ban megjelenő önmagunkat egymás előtt. A türelmetlenkedés elhagyását, hiszen mi csak nyugodtan alkotunk egy kört, amúgy több vagyunk egy sokszögnél. Vehemensebb vagyok, mint te, de azért neked sem kell ezért a szomszédba menned. Miért van az, hogy a rosszfiúval sosem megy a játék, mert olyan automatikus, hogy itt van és mi is itt vagyunk? Miért van az, hogy a rosszfiú nem magyarázkodik, és egy mondata után már képtelen vagy rá haragudni? Pedig néha megérdemelné, de tudja, hogyan kell bánni egy nővel. Miket kell mondani, miket akar hallani még akkor is, ha teljesen az ellentétjét csinálja annak. Miért van az, hogy a rosszfiúval minden porcikánk egy ritmusra jár? Miért van az, hogy jobban érzed a lelki társ fogalmát közte és közted, mint a jófiúnál, aki viszont tényleg lehozná a csillagokat is?

 

A jófiút utálnád megbántani, félsz a saját lépéseidtől, minden másodpercben lesed az arcát, hogy most vajon mivel és hol bántottad meg. Rettegsz a fájdalomtól, a rosszfiúnál meg mintha élvezettel élnél benne.

 

kotodni tonkretesz 03

 

Kötődni valakihez, aki tönkretesz, az olyan, mintha későn kapcsolnál, hogy olyat ettél, amire amúgy allergiás vagy. Amíg nem ismered fel a kártékony hatását, addig a szívedben pillangók repkednek, őszintén felnevetsz minden alkalommal, amikor bármelyik üzenetküldő alkalmazás pityeg a telefonodon, és úgy ölelsz, mintha az lenne a világ legtermészetesebb dolga, hogy szereted. Az az igazság, hogy tényleg ez a világ legtermészetesebb dolga. Ahogy őszinte, nyílt mosollyal adsz cigarettát azoknak, akik odaállnak és kérnek tőled; mert, ha neked van, miért ne adhatnál másnak is belőle?

 

A világ mintha éberebb lenne és befogadóbb. Kötődni valakihez, aki tönkretesz, csak múló nagy szavak, igazából nem tönkretesz, hanem élni tanít. Korlátok nélkül. Nem hiába van az, hogy a rosszfiúnál éled meg a legnagyobb szerelmet, de a házasságban egy jófiú lesz melletted. Megtanít szeretni, hogy ne csak kötődj, hanem vegyél levegőt is – ez a rosszfiúk lényege. A kimondhatatlan szabadság a mólón állva, miközben sirályok repkednek felletted. 

 

 

Amennyiben tetszett a cikk, látogasd meg facebook oldalunkat és nyomj rá egy lájkot, hogy első kézből értesülhess az újdonságainkról! Ezen kívül szeretettel várunk Téged a csoportunkba is, ahol meg tudjuk beszélni a téma összes részleteit egy remek társaságban, még akkor is, ha nem értesz vele egyet. 

 

Ha tetszett a cikk, akkor ez is tetszeni fog:

 

A nők igenis szerelemre vágynak, mert ettől lesznek boldogok!

Váltás teljes nézetre!
Az oldal tetejére!