Zsana vette a bátorságot és kezdeményezett. Csak úgy odament egy pasihoz a könyvesboltban és szóba elegyedett vele a könyv kapcsán, amit a férfi a kezében tartott. Pár szót váltottak és utána Zsana a lényegre tért: szeretne máskor is találkozni a férfival. Mire ezt a választ kapta: ha nem jöttél volna ide hozzám, azt mondom oké, de így nagyon fura lenne. Bocs, de nem fog menni.

 

 

no kezdemenyez 01
kép: feely.jp

 

Ivett és a kollégája régóta szemeztek, flörtölgettek egymással. Végül Ivett összeszedte minden bátorságát és úgy döntött, randira hívja a kollégáját, hiszen nyilvánvalóan tetszenek egymásnak. De mikor megtette Kornél közölte vele: ezt nem kellett volna. Ivett mindent elrontott. Ő annak a híve, hogy a férfi kezdeményezzen. Ez így már nem lenne túl „férfias”, márpedig ő a hagyományok embere.

Mindkét esetet követően értetlenül álltak a nők, hogy mi a fene történt. Eddig azt hangoztatták a pasik, hogyha már virágzik a feminizmus, akkor tessék, próbálják ki magukat a nők. Szedjék össze a bátorságukat, merjenek kezdeményezni. Majd meglátják, milyen nehéz feladat is ez. Tapasztalják csak meg, mit éreznek a férfiak. Erre egyesek megteszik és az sem jó? Persze biztos voltak esetek, ahol bevált, mindenesetre csak felmerült a kérdés, hogy most végeredményben ciki vagy sem, ha egy nő kezdeményez?

 

Ciki lehet egy nem megfelelő helyen kicsúszott puki vagy böffentés, illetve az, ha a szoknya alja beakadt és fél napig úgy közlekedtünk, hogy mindenki látta a bugyinkat. Persze ez is nézőpont kérdése és nem mindenki fogja fel tragédiaként. De miért lenne kínos, ciki az, ha egy nő veszi a bátorságot és odaáll a férfi elé, hogy randizni hívja, esetleg megvallja a vele kapcsolatos érzéseit? Ettől talán olyan szörnyen pasis lesz? Már megint az a baj, hogy elvette a férfi kenyerét?

 

Szerencsére vannak férfiak, akiknek ez bejön, tetszik nekik a magabiztos, határozott (persze nem nyomulós) bátor nő. Úgyhogy ők biztos nem fognak ügyet csinálni ebből a kérdésből. Nem egy olyan kapcsolat jött már létre, ahol a nő volt a bátrabb fél. De mi a helyzet azokkal, akik azt mondják, hogy „tök gáz”, ha egy nő kezdeményez? Ettől miért lenne kevesebb a férfi? Mert „hagyta” magát felcsípni? Nem gondolnám, hogy ezen múlik valakinek a férfiassága. Bolond is lenne, ha lemondana egy gyönyörű vagy izgalmas nőről csak azért, mert az lemerte szólítani.

 

no kezdemenyez 02

 

Érthető, hogy vannak olyan régi vágású úriemberek, akik jobb szeretnek kezdeményezni. Akik szeretnek hódítani és kirázza őket a hideg az adrenalin lökettől, amit akkor kapnak, mikor szólalásra nyitják a szájukat. Őket talán így nevelték vagy ezt látták, hogy a férfinak kell megtennie a kezdő lépést. Ez valóban szép szokás és jó pár nő van, aki a mai napig erről álmodik és azt mondja: az az igazi férfi, aki kezdeményez. Ezért ha kell, kitartóan várnak erre a jeles személyre.

 

Na, igen ám, de egyesek megunták a várakozást. Úgy döntöttek, haladnak a korral, nem várnak a csodára. Bátrak lesznek, hiszen, ahogy a mondás tartja: bátraké a szerencse. De ezek szerint sokak szemében inkább visszatetsző az, ha a nő kezdeményez. Miért is? Mert bujtatott jelentést keresünk és azt latolgatjuk, mit árulhat el ez róla? Nyilvánvaló: biztos könnyűvérű, rámenős, akaratos, türelmetlen, akinek nincs komoly értékrendszere. Véletlenül sem azt jelenti, hogy bátor, vállalkozószellemű, határozott, magabiztos, tettrekész.

 

Inkább értékelni kellene őket. Éppen azért, mert nem várnak a hercegre fehér lovon. Hogy igenis „kipróbálják” magukat a férfiszerepben. Eleve a bátorságukat kellene becsülni, hiszen akár férfi, akár nő legyen az ember, mindig kell egy nagy adag bátorság, hogy odamenjünk valakihez és feltegyünk mindent kockára. Hiszen a tét az ego, a lelki világ, ugyanis benne van a pakliban, hogy elutasításban részesülünk és csalódnunk kell. Persze nem szabad ezeket komolyan venni és ezek alapján ítélni mag önmagunkat, de sokaknál igenis jelentős tétje van a próbálkozásnak, elvégre sosem vehetünk mérget a jelekre, a megérzéseinkre, mivel az előbbieket könnyen félreértelmezhetjük. Még így is meg kell küzdenie azzal, hogy valaki félre fogja érteni a szándékait, és azt gondolja majd, hogy könnyű szexkapcsolatra jelentkezett.

 

Miért kellene visszafogniuk magukat a nőknek? Van valaki, aki nagyon tetszik nekik, aki felé erőteles vonzódást éreznek és inkább tartsák ezt magukban, mert ciki a másik fél tudomására hozni? Mondjanak le a szerelemről vagy egy remek kapcsolat ígéretéről, mert gáz odamenni a férfihoz? Na, ne már…

 

no kezdemenyez 03

 

Meg aztán nem esett szó arról, hogy van a férfiaknak egy egyre növekvő rétege, akik már távolról sem úriemberek. Legfeljebb a kényelem urai. Akik egyszerűen lusták kezdeményezni. Arra várnak, hogy a nő készen az ölükbe pottyan. Ők biztos nem tartják cikinek azt, ha a nő kezdeményez, talán inkább még el is várják.

 

Mindenki nézőpontját meg lehet érteni: a férfiét, aki férfi akar lenni és neki kell, hogy azt érezze, ő tette meg a kezdő lépést. A nőét, aki jobb szereti, ha a férfi kezdeményez. Azokat a pasikat, akiknek belefér, ha a nő kezdeményez. Mindenkit meg lehet érteni. Így azokat a nőket is, akik nem várnak az isteni gondviselésre, hogy a partner házhoz jön. De ne legyen már ciki, megvetendő az, ha egy nő bátran magához veszi a kezdő lépést. Ha valakinek nem jön be, oké, de emiatt senki se kapjon negatív jelzőt.

 

Az ismerkedés minden, csak nem könnyű. Egyik részről sem. Olyan, mint egy tangó az aknamezőn. Óvatosnak kell lenni, de mégis határozottnak. Állandó egyensúlyozást igényel a nő részéről is: ne legyen túl tolakodó, de jégkirálynő sem. Mit tegyen, hogy megszólítsák? Mit tegyen, hogy ne rémissze el a pasit? Ha valakinek nem az kell, hogy a férfi küzdjön meg érte és hódítsa meg, akkor kezdeményezzen bátran! A férfiak meg igyekezzenek diplomatikusan lenni, ha nekik ez nem jön be, és ne törjék le a szárnyaikat próbálgató madárkákat.

 

 

Amennyiben tetszett a cikk, látogasd meg facebook oldalunkat és nyomj rá egy lájkot, hogy első kézből értesülhess az újdonságainkról! Ezen kívül szeretettel várunk Téged a csoportunkba is, ahol meg tudjuk beszélni a téma összes részleteit egy remek társaságban, még akkor is, ha nem értesz vele egyet. 

 

Ha tetszett a cikk, akkor ez is tetszeni fog:

 

Harmincas óriásbébi? Kösz, de nem kell!

Váltás teljes nézetre!
Az oldal tetejére!