Gerda 38 éves és 10 éve él házasságban. Az utolsó két évben viszont nagyot változott az életük. Amióta megismerkedtek a poliamoriával és felfedezték a Poliamor Magyarország közösséget. Gerdának két másik állandó kedvese van, míg a férjének egy állandó barátnője. Nemrégiben ért véget a másik a kapcsolata. És mind ismerik egymást, sőt: jó barátok.

 

 

poliamor hazaspar 01

kép: pinterest

 

Gerda a saját bevallása szerint könnyen szerelembeesős típus volt mindig is. Ez nem kevés nehézséget okozott neki fiatalkorában. Nehezére esett választani a férfiak közül. De aztán megismerte a férjét, Ádámot. Úgy érezte, hogy benne megvan minden, ami a hosszú távú boldog élethez kell. Nem maradéktalanul, de elégedett volt vele.

 

Összeházasodtak és az évek folyamán egyre jobban megszerették egymást. De tisztában voltak egymás hiányosságaival, hogy bizonyos dolgokat nem képesek egymásnak megadni. Két és fél évvel korábban olvastak először a poliamóriáról, ami mindkettőjük figyelmét felkeltette. Eleinte csak poénkodtak azzal, hogy majd szeretőket tartanak. Aztán úgy gondolták: tényleg meg kellene próbálniuk.

 

„Ehhez két érett személyiségre van szükség. Másképp nem megy. Tökéletes bizalomra és őszinteségre van hozzá szükség. Mi felnőtt módjára beláttuk, hogy nem adhatunk meg mindent egymásnak, ezért engedtük meg magunknak, hogy mást is szeressünk. Eleinte nem volt könnyű, de mivel végig azt néztük, hogy mi a jó a másiknak, és kellő empátiával kezeltük egymást, elkerültük a féltékenységet.” – mesélte Gerda.

 

Márpedig ugye a féltékenység az, ami rövid időn belül hazavághatja a kapcsolatokat. Ám a féltékenység nem jellemző a poliamórokra. Előfordulhat, de mivel rendkívül körültekintően állnak a partnereikhez, igyekszenek elkerülni annak lehetőségét, hogy bármelyik fél is rosszul érezze magát.

 

poliamor hazaspar 02

 

Többszerelműség. Ez a poliamoria lényege. Gerda is szerelmes a férjébe, aki mindig első helyen áll az életében. De szerelmes a másik két partnerébe is: Barnabásba és Dénesbe is. Igyekszik ugyanannyi figyelemmel és szeretettel kitüntetni őket, bár ez néha nem könnyű. Inkább csak azért, mert nem könnyű jól beosztania az idejét, hogy mindhármukra jusson. Ezzel a problémával kell megküzdenie minden poliamornak.

 

Ugyanis elsőre jól hangzik: több partner, több szerelem, több szex. De az ilyen kapcsolatok többnyire egyenértékűnek. Párkapcsolatok. Márpedig ebben az esetben igyekszenek odafigyelni egymásra, hogy senki se érezze magát elhanyagolva. Ez komoly energiát és erőfeszítést igényel, még akkor is, ha gyakran mind együtt vannak.

 

Ez is megbeszélés tárgya volt, ahogy minden más is. Csak őszinte, nyílt kommunikációval működhet és szabályok lefektetésével, hogy kinek, mi fér bele. Gerda és Ádám nem akarta egymás elől titkolni a partnereiket, mintha sima szeretők lennének. Megtisztelték egymást és partnereiket azzal, hogy mindannyian be lettek mutatva egymásnak. Mindenki nyitottan állt a másikhoz, elvárások nélkül. Tisztában vannak a helyzetükkel és elfogadják azt. Így lehet az, hogy néha Gerda, Ádám és a társaik együtt lehetnek. Ez nem jelent csoportos szexet. Inkább közös időtöltést, mint barátok.

 

poliamor hazaspar 03

 

„Egy kicsit olyanok vagyunk, mint egy nagy család. Mind ismerjük, sőt, kedveljük egymást. De a prioritást továbbra is a feleségem élvezi. Arra pedig odafigyelünk, hogy soha ne bántsuk meg egymást. Például azzal, hogy épp mással szeretkezünk, mikor a másik hazaér. Mindez jó időbeosztás kérdése. Ez a legkevesebb, amit megteszünk egymásért. Nem azért, hogy elkerüljük a féltékenységet, hanem mert nem akarjuk megbántani egymást.” –  osztotta meg gondolatait Ádám.

 

A szakértők is óva intenek: nem mindenkinek való a poliamor kapcsolat. Egy új, izgalmas világot nyithat, de csak azok számára, akik érettek. Akik tudnak őszintén, nyíltan kommunikálni, nem monogámiában gondolkodnak, tudnak alkalmazkodni és elfogadni. Másképp féltékenykedés, veszekedés kísérheti a kapcsolatot a békés és harmonikus együttélés helyett.

 

Gerda és Ádám remekül érzik így magukat. Sőt, kifejezetten jobb, szorosabb, meghittebb lett a kapcsolatuk. Most már igazán teljesnek érzik a szerelmi életüket. Semmi sem hiányzik belőle. Amit hiányoltak egymásból, azt megadták nekik a társaik. Senkinek sem mondják, hogy kövessék a példájukat, mert tudjak, hogy a legtöbb ember erre képtelen. Jobb is, ha mások nem erőltetik, így legalább nem okozatnak sérülést egymásnak.

 

 

Amennyiben tetszett a cikk, látogasd meg facebook oldalunkat és nyomj rá egy lájkot, hogy első kézből értesülhess az újdonságainkról! Ezen kívül szeretettel várunk Téged a csoportunkba is, ahol meg tudjuk beszélni a téma összes részleteit egy remek társaságban, még akkor is, ha nem értesz vele egyet. 

 

Ha tetszett a cikk, akkor ez is tetszeni fog:

 

„Lehetséges két férfit szeretni egyszerre?!”

Váltás teljes nézetre!
Az oldal tetejére!