Megszoktam, hogy pro és kontra, de minden esetben megkérdőjelezik az életem pozitívumait. A teljességét, boldogságát, önmagam elégedettségét, de még azt is, hogy mennyire lehet nekem nehéz vagy épp könnyű a mindennapokban egyedül… Én ugyanis szingli vagyok 15 éve, és eszembe sem jut, hogy ezen változtatnom kéne. Akár a következő 15 évben, akár bármennyiben. És tényleg jól vagyok…



jol vagyok 01

kép: unsplash.com


Mosolyogva szoktam olvasni azokat a szingli nőkre ráhúzott ideológiákat, amiket minden esetben párkapcsolatban élők gyártanak az életemről. Amikor sajnálkozva fejtegetik, hogy milyen rossz nekem esténként otthon, magányosan. Hogy azért nem nézek romantikus filmet, mert az nekem fájna, vagy azért nem rohanok fejvesztve randizni bárkivel, mert depressziós vagyok az egyedülléttől, csak nem merem bevallani. De olyan is van, amikor pontokba szedve hallgatom azokat a tanácsokat, amik biztos elvezetnek engem egy csodálatos párkapcsolathoz, amiben VÉGRE boldogan lehetek nagybetűs Nő. Mert ugye az teljességgel ki van zárva, hogy szingliként én annak érezzem magam…

Sokáig próbáltam ész érvekkel bizonyítani, hogy én köszönöm, de tényleg boldog vagyok, és még Nőnek is érzem magam szingliként, de nem nagyon találkoztam olyan emberrel, aki ezt elfogadta volna anélkül, hogy kételkedne benne. Pedig alapvetően nem szoktam a levegőbe beszélni, ez azért köztudott annak, aki ismer engem. Ahogy az is, hogy szeretem az életemet. Szeretem, hogy nem KELL beszámolnom és megmagyaráznom azt, hogy mivel töltöm az időmet. Szeretem, hogy amikor hazaérek, nem kell senkit kerülgetnem a lakásban, ha épp magányra vágyom. Szeretem, hogy akkor találkozom a barátaimmal, amikor akarok, hogy akkor töltöm a hétvégémet semmittevéssel, amikor az nekem jól esik, és szeretem a tudatot, hogy nem kell ebben senkihez alkalmazkodnom, a kutyáimon kívül.


jol vagyok 02

 

 

 

Már nem megyek bele ezekbe a beszélgetésekbe, és nem azért mert nekem kínos a téma. Nem akarok senkit meggyőzni arról, hogy nekem jó így élni. Nem próbálom megmagyarázni, hogy a boldogságom nem függ attól, hogy egyedül alszom el, vagy attól, hogy „egyedülálló”-e a kapcsolati státuszom a Facebookon. Sőt, már anyámnak is csak sóhajtok, amikor kifejti, hogy miért nem kéne olyan magasra pakolnom azt a bizonyos lécet.  Ami igazából annyit takar, hogy az a bizonyos férfi, ne vegyen el belőlem, hanem tudjon hozzám tenni. Valamit, amitől többnek érzem azt az embert, azt a Nőt aki én vagyok. Már nem akarom megmagyarázni, hogy nem is olyan magas az a léc, ami azért van ott ahol van, mert balfasszal nem érem be. Azt sem kezdem el fejtegetni, hogy aki balfasz, az akkor is balfasz marad, ha hatszor annyit keres, mint az nagy átlag.


Már nem akarom mindenáron megértetni senkivel, hogy nem vagyok kevesebb Nőként, mint a párkapcsolatban élő barátnőim. Akkor sem, amikor ideológiát gyártanak arról, hogy miért élek még mindig egyedül, miért vagyok én így 40 körül szingli…



jol vagyok 03

 

Azért, mert én így döntöttem.

 

Mert szinglinek lenni nem feltétlen negatív kényszerhelyzet, hanem döntés.


Az ÉN döntésem.….

 

…..és kösz szépen, ha nem akarod mindenáron elmagyarázni nekem, hogy miért is döntöttem  én rosszul, és valójában én nem is vagyok jól, amikor azt mondom, hogy jól vagyok…..


Legalábbis szerinted.

 

-Delila-

 

 

Amennyiben tetszett a cikk, látogasd meg facebook oldalunkat és nyomj rá egy lájkot, hogy első kézből értesülhess az újdonságainkról! Ezen kívül szeretettel várunk Téged a csoportunkba is, ahol meg tudjuk beszélni a téma összes részleteit egy remek társaságban, még akkor is, ha nem értesz vele egyet. 

 

Ha tetszett a cikk, akkor ez is tetszeni fog:

 

Az erős nők inkább választják az egyedüllétet, mintsem egy méltatlan kapcsolatban éljenek!

Váltás teljes nézetre!
Az oldal tetejére!