Alida a könyvtárban ismerte meg Olivért, aki leszólította és elbeszélgettek egy könyv kapcsán. Nem kellett sok ahhoz, hogy egymásba szeressenek. Csakhogy az első néhány csodálatos és felhőtlen hónap után Alida azt vette észre, hogy Olivér szörnyen féltékeny…

 

 

megutott a pasim 01

kép: rg.ru

 

Nem mintha beszélni akartam volna róla, de rosszul volt az exemtől, akárhányszor szóba jött. Mikor megtudta, hogy még ismerősük vagyunk Facen, arra kért, hogy töröljem le. Megtettem, mert úgy voltam vele, hogy ez a legkevesebb, amit megtehetek a kedvesemért, akit szeretek és fontos nekem. De nem bírta nyugodtan hallgatni azt sem, ha megemlítettem egy-két férfi kollégámat, akikkel az étteremben együtt dolgozok. Megkérdezte milyen napom volt, elmeséltem egy vicces esetet a szakáccsal vagy, hogy mit beszéltem az egyik pincérrel és teljesen eltorzult az arca. Az se érdekelte, hogy egyiket sem tartom vonzónak és családosak.

Aztán megfigyeltem, hogy néha belelesett a beszélgetéseimbe, mikor telefonoztam vagy a laptopom előtt ültem. Idővel pedig egyre többször hívott fel napközben. Tudni akarta hol vagyok, mit csinálok és azt is, kivel, mit beszélgettem. Ha néhány órára eltűntem, szabályosan kiborult.

 

Mindig azt mondta, hogy csak félt engem és aggódik értem. Meg hogy igen, érték már csalódások és attól fél, hogy én is megcsalom. Azt hittem, sikerült megnyugtatnom, hogy soha nem tennék olyat, inkább megmondanám neki, ha másba lennék szerelmes. De hiába. Egyszer a műszakom végén sikeresen kibicsaklott a bokám és nem bírtam lábra állni. Az egyik pincér, akivel jóban vagyok, Dani elvitt a kórházba, azután hazakísért. Természetesen szóltam Olivérnek is miután már úton voltam hazafelé. Dani elkísért egészen a kapuig, ahol már Olivér várt rám. Láttam rajta, hogy mérges, de próbálta megerőltetni magát. Beszálltunk a liftbe majd segített kinyitni az ajtót. Épp csak becsukta az ajtót. Épp csak elkezdtem mesélni, hogy mi történt, mikor akkora pofont lekevert, hogy elterültem a folyosón. Teljesen megvoltam döbbenve. Fel sem fogtam.

 

megutott a pasim 02

 

Amíg én a sírással és döbbenettel küszködtem, ő azt üvöltözte, hogy „tudtam”. Tudta, hogy nem lehet megbízni bennem, hogy szemét ribanc vagyok. Meg hogy az egészről én tehetek. „Nézd meg, mit csináltál, mit hoztál ki belőlem”. Mikor megtaláltam a hangomat, közöltem vele, hogy nem normális. Takarodjon el. De nagyon féltem tőle, azt hittem megver. Vagy esetleg megöl. Hála Istennek, elment.

 

Nem telt bele pár órába már hívogatott és írogatott, hogy bocsássak meg neki, nem akart megütni. Nem gondolkodott. Nem tehet róla. Én addigra áthívtam a barátnőmet és eldöntöttem, hogy szakítok vele. Akkor úgy éreztem, képtelen lennék azok után vele maradni. Az a pillanat, ahogy megütött és a földön feküdtem, teljesen megtört. Nem akarok attól rettegni, mi van, ha még egyszer megüt. Vagy ha egyszer istenigazán nekem esik és megver. Két napig gondolkodtam a dolgon, majd telefonon keresztül szakítottam vele, mert látni sem akartam. Tudom, nem ez volt a legszebb szakítás, de nem akartam többé látni. Még vagy hetekig írogatott, hívogatott mire végre feladta. Egyszer a ház elé is eljött, ahol lakom, de nem engedtem be.

 

Sokszor kérdeztem magamtól, biztos helyesen döntöttem-e. Mi van, ha csak tényleg volt egy rossz pillanata? De nem. Olyan nincs, hogy valakinek rossz napja van és megüti a kedvesét. Még ha gyanús is lettem volna (pedig nem voltam) akkor sem érdemeltem volna meg. Egyszerűen nincs mentség arra, ha valakit megütnek. Nem létezik jogos pofont. Nem csak nők esetén, de férfiakat sem lehet csakúgy megütni. Megalázó megpofozni a védtelen nőt, de még a férfi sem érdemli meg.

 

Azt sem számít, hogy tudomásom van arról, hogy az apja sokat verte az anyját, mielőtt elváltak. Igen, hallottam már arról, hogy a családi minta mennyire maghatározza akár tudattalanul is az életünket. Ám ez nem mentség mindenre. Elhiszem, hogy lelki sérült, hogy önbizalomhiánya van. Ezzel ő is tisztában volt. De akkor keressen fel egy pszichológust és ne engem használjon bokszzsáknak.

 

megutott a pasim 03

 

Úgyhogy részemről nem volt második esély. Pedig igazán sokat gondolkodtam rajta, mert szerettem. Néha hajlottam is volna arra, hogy adjak egy második esélyt. Arra gondoltam, hogy talán ez az eset magához téríti és rá tudom venni, hogy menjen el egy pszichológushoz és kezeltesse magát. Megeshet, hogy hajlandó lett volna értem megváltozni. Direkt utána olvastam és még egy pszichológust is megkérdeztem erről. Az ilyen emberben elfojtott agresszió van, de ha foglalkoznak vele és kezelik a kisebbségi komplexusát, a féltékenységét, az önértékelési gondjait, megváltozhat. Ha meg is akar. Mesélt is történeteket arról, hogy egyes párok kitartottak a másik fél mellett, adtak nekik még egy esélyt és a férfi élt vele. De nem hazudott: olyan példákat is említett, akik újabb pofont kaptak, sőt, éveken át verték őket, mert gyakran az a következő lépcsőfok.

 

Lehet, hogy kellett volna adnom neki még egy esélyt és legfeljebb megmondom, ha még egyszer megüt, akkor örökre elássa magát nálam. Csakhogy őszintén megijedtem tőle és anyám égre-földre könyörgött, hogy véletlenül se adjak neki még egy esélyt, mert szerinte az ilyen jellemtelen férfiak nem javulnak meg. A barátaim is óva intettek ettől. Nem kizárt, hogy épp így szúrtam ki Olivérrel. Nem kapott még egy esélyt. Talán segíthettem volna neki ebből kijönni és jobb emberré válni, de arra intettek, ne legyek Teréz Anya és ne vigyem ezért vásárra a bőrömet. Jól tudja ő mit rontott el, hogy milyen gondjai vannak. Remélem felkeresett magától egy szakembert, aki segít neki ebben, hogy soha többé ne üssön meg senkit. Azt hiszem, megsajnáltam, ezért is akartam neki annyira segíteni. Csak abban tudok bízni, hogy megtette más helyettem. Mert nem gondolom őt rossz embernek, legfeljebb mentálisan betegnek, aki segítségre szorul. Ahogy a pszichológus is mondta, vannak fokozatai az agressziónak és különbségek az agresszív emberek között. De most már Olivér nem az én gondom és remélem, hogy másé sem…

 

Alida történetét meséltük el.

 

 

Amennyiben tetszett a cikk, látogasd meg facebook oldalunkat és nyomj rá egy lájkot, hogy első kézből értesülhess az újdonságainkról! Ezen kívül szeretettel várunk Téged a csoportunkba is, ahol meg tudjuk beszélni a téma összes részleteit egy remek társaságban, még akkor is, ha nem értesz vele egyet. 

 

Ha tetszett a cikk, akkor ez is tetszeni fog:

 

Nemcsak fizikai bántalmazás létezik! Vagy a lélek nem is számít?

Váltás teljes nézetre!
Az oldal tetejére!