Volt rá hat éved. Együtt életünk, ismertük egymást. Többször is szóltam, hogy bajok vannak, de te nem hallgattál rám, sosem akartál tudomást venni róluk. Közöltem veled virágnyelven, durván, mindenhogy. Igen, néha tettél ellene, max pár napig! A szenvedésem, a boldogtalanságom látható volt. Mindenki számára, csak valamiért a te számodra nem. Végül eljött a pont, mikor nem bírtam tovább. Véget vetettem a pokoljárásnak. De miért, miért utána kellett észbe kapnod?

akkor kellek miutan szakitottunk 01

 

Kép: videoblocks.com

 

Nem vagyok egyedi eset. De az sztori annyira tipikus. Több hónapig, évig együtt van egy pár. A problémáik egészen nyilvánvalóak. Biztos vannak, akik a szőnyeg alá söprik őket és nem beszélnek róluk, ők ne is várjanak csodát. És mi van azokkal, akik kinyitják a szájukat, megpróbálják a kezükbe venni az irányítást és változtatni, ám a partner semmire se hajlandó? Lehet őket okolni azért mert hosszú szenvedés és kitartás után inkább lelépnek? Nem. Igazából senki sem okolható, minden kapcsolat kétemberes. Igaz, vannak extrém esetek.

 

Ahogy nálunk is világos volt, hogy az egyik baj az alkoholizmusa, az agressziója, a nemtörődömsége, hogy beleszart mindenbe. Legalábbis a kapcsolatba. Egyedül én küzdöttem a régóta halott a kapcsolatért. Ő csak nézte, de nem látta. De persze mikor bekövetkezett a szakítás, - amit régóta ígérgettem is – egyből észbe kapott. Az eszem megáll. Miért kell valaki eldobni magunktól ahhoz, hogy rájöjjön, kell neki az az ember? Miért a legdrasztikusabb módszert kell bevetni? Ez annyira tipikus, mikor a nőt vagy férfit, akkor éri utol a megvilágosodás, hogy ő micsoda ember volt és mi mindent rontott el, amikor már elveszítette a másikat.

 

akkor kellek miutan szakitottunk 02

 

Ugyanis nálunk nem színjáték volt. Van, aki azért blöfföl szakítást vagy fut is neki tudatosan, mert azt reméli, attól észbe kap a másik fél. Valahol biztos beválik. Csak nem ezerszer. Ugyanis akik ezt játsszák, sokszor ezzel szembesülnek, hogy egyszer-kétszer beválik, utána már a partner megérzi, hogy csak kamuból kiáltanak farkast. Ugyanakkor megy ez fordítva is, hogy partner képes eljátszani a megvilágosodottat. Ám az ilyen nem őszinte. Csak megszokta a partnerét, fél a magánytól, hogy más nem szeretné. A saját önző kis érdekei miatt ragaszkodik a másik félhez és számító módon képes eljátszani, hogy megtért. De ezt nem lehet túl sokáig megjátszani és szembemenni a valódi lényünkkel…

 

Nálunk nem volt szó megjátszásról. Nekem tényleg elegem lett, ő tényleg csak a végén adta elő, hogy „Jé, hát gondjaink” vannak? Még csak nem is azonnal, hanem napokkal, hetekkel később esett le neki. Nagyon szar volt. Az ember már továbblépne, küzd a gyásszal, a veszteséggel, próbál talpon maradni, megerősíteni magát,  azzal nyugtatja a lelkét, hogy így volt a legjobb mindkettejüknek. Erre beér a teknős a célba és rájön, hogy „Ajaj, a nyuszinak igaza volt”.  Aztán persze mi jön? A visszahúzás. Teperni kezd, könyörögni. Jönnek az ígéretek, hogy megváltozik, már minden világos a számára. Még el is kezdi prezentálni, hogy teljesen már ember lett. Nem fogja fel, hogy késő. Egy idő után ez már nem fájó, hanem komolyan mondom, bosszantó. Hogy majdnem az egész kapcsolat alatt, legalábbis az utóbbi években nem tett ennyi erőfeszítést a kapcsolatért, mint abban a pár napban, hétben, mikor észbe kapott.

 

akkor kellek miutan szakitottunk 03

 

 

Rohadtul felcseszett, hogy sose küzdött értem, sosem igyekezett, csak akkor, amikor már vége volt! Igen, talán én vagyok a Bádogember és kellett volna még egy esélyt adni, ha már ennyire igyekezett. De nem. Volt már egy csomó sansza. Elherdálta őket. Aki menni akar, azt el kell engedni. Késő bánat.

 

Aztán a düh egy idő sajnálattá vált. Megsajnáltam. Az ő világában valóban most ébredt fel. Kinek a hibája? Senkié. Nem vonom érte felelősségre, hogy vaksi volt és magamat sem fogom azért, mert nem próbálkoztam jobban vagy többet azzal, hogy észhez térítsem. Nem vagyok térítő. Csak sajnálatos, hogy a vaksága, - bármi is volt az oka, a félelme, az egója, a sajátos szeretete – nem engedte, hogy észrevegye, tényleg tűz van.

 

akkor kellek miutan szakitottunk 04

 

Egyedül azzal sikerült megbékítenem a lelkemet, hogy ennek talán így kellett történnie, és hogy végeredményben jó lesz. Mindketten tanulhatunk az esetből. Neki főleg azt kellene, hogy legközelebb legyen figyelmesebb. Ne legyen süket és a vak a kapcsolatában. Hogy jobban kell igyekeznie. Nem elég valakit megszerezni, meg is kell tartani – ahogy mondják. Kellett neki a pofon, ahogy nekem is. Mert az idő kincs és nem szabad elpocsékolni.

 

Ezért kellene mindenkinek időről-időre jobban belegondolnia a kapcsolatába. Kérdezze meg magától, hogy mindent megtesz-e érte. Tud-e bármilyen problémáról és ha igen, mit tehetne azért, hogy javítson rajtuk? Ezért is kellene rendszeresen beszélgetniük a pároknak egymással, haragtól, sértődöttségtől mentesen. Ahol van őszinteség és kommunikáció, tenni akarás, ott nem fordulhat elő ilyen eset.

De ha az egyik fél leteszi az evezőt és nem evez többé, akkor vége a dalnak… és lehet később sírni, hogy tovább kellett volna evezni. Aki csónakból kiszáll, az elmegy a hajóval…

 

 

Amennyiben tetszett a cikk, látogasd meg facebook oldalunkat és nyomj rá egy lájkot, hogy első kézből értesülhess az újdonságainkról! Ezen kívül szeretettel várunk Téged a csoportunkba is, ahol meg tudjuk beszélni a téma összes részleteit egy remek társaságban, még akkor is, ha nem értesz vele egyet. 

 

Ha tetszett a cikk, akkor ez is tetszeni fog:

 

Hazugság! Ha őszintén szeretted, sosem fogod elfelejteni!

Váltás teljes nézetre!
Az oldal tetejére!