Lassan minden harmadik párkapcsolat hasonló sémán alapszik: az egyik jobban szeret, jobban kötődik, mint a másik, aki csak hébe-hóba mondja ki nem csak a szeretlek szót, de magát a szeretetet is. Mennek az érzelmi háborúk, hogy azért mégis csak úgy legyen, hogy mind a kettőnknek tökéletes legyen. Aki jobban kötődik, többet is vár, illetve várna el a párkapcsolattól, amiket viszont a másik nem biztos, hogy ért: például, hogy nem tűnik el hónapokra egy büdös szó nélkül, vagy nem tesz olyat, amivel a párját megbántja. Alap elvárások, nem igaz? No hát, már, akinek.

 

tanitomester 01

Kép:psiloveyou.xyz

 

Aki nem tud bánni a szívével, az érzelmi világával, mert ki tudja, lehet még sosem volt olyan kapcsolata, ahol ezeket megtanulhatta volna kezelni, vagy nem volt olyan családi háttere, ahol ezt megtanították volna neki, annak hiába mondunk bármit is, hiába próbáljuk a normális párkapcsolati mércéket kialakítani, falnak fogunk ütközni. Sőt, egy egész erődnek. És mi lesz a vége? Saját magunkat emésztjük fel, hogy tutifixen mi vagyunk a hibásak, mert túlragaszkodunk, túlszeretünk, és ráadásul még az elvárásaink is óriásiak. Nagy lókakit óriásiak, de tényleg! Csak vannak bizonyos értékrendek, amik nálunk megvannak, a másiknál pedig kicsit hiányosak. Mindenki másképp szeret, ezt tudjuk, tök nagy klisének tűnik, de attól még nagyon is igaz. Mindenki másképp szeret. Mindenki másképp mutatja ki a saját maga függőségét, és most elég, ha csak kisdolgokra gondolunk, nem a drogra vagy alkoholra céloztam. Mert ahogy a Hiperkarma is megénekelte már, 'mindenki függ valamitől.

 

Viszont az, hogy mindenki másképp szeret, e felállásból mutatkozik meg a legjobban, amikor is van egy szeretetfüggő és egy érzelmileg rideg esete. Aki nem is valószínű, hogy rideg lenne akkor, ha megtanulta volna kezelni a szív dolgait ott a mellkasában, de nem tanulta meg, és ebből kiindulva azt sem tudja, hogy mit csinál vagy mit nem csinál éppen, és hogy egyáltalán mennyire nem jól működik néha egy-egy helyzetben. És nem direkt nem fogja fel, hogy bántja a másikat egy-egy tettével, szavával, vagy nem figyelésével, hanem ő egyszerűen e viselkedésmintát szokta meg, neki ez a teljesen normális, ahogyan éppen él és mozog és beszél. Nem várhatod el a másiktól, hogy neki is természetes legyen az, ami neked.

 

tanitomester 02

 

Csak ezek a magyarázatok és a családi-hátteres-múltbeli háttérinformációk nem tudnak hosszútávon mentségek lenni. Nem működik. Persze, voltál fiatal, amikor még nem számított semmi érzelem, semmi vihar, mert a zajongás és a bonyolultság volt az alapállapot, de ahogy egyre öregedsz, egyre több kalandon, kapcsolaton, csalódáson leszel túl, ráébredsz, hogy mire nincs már időd. Hogy mire nincs szükséged a boldogsághoz. És ami talán a legfájdalmasabb tanulás, hiszen régen hiába mondták, hogy nem tudsz mindenkit megmenteni, te mosolyogva hajtogattad, hogy ez nem igaz, mert, ha kitartasz és a másikban látod, hogy milyen valójában, hogy mennyi lehetőség van benne. Fogod a kezét, akkor egyszer csak ráébred önmagára és kinyílik, mint egy pipacs a mezőn, és ez talán a legfájdalmasabb tanulás az életben, hogy tényleg nem lehet mindenkit megmenteni saját magától.  Ha valaki a szarban dagonyázik a rosszba kapaszkodva, nem tehetsz semmit, vagyis de, idővel rájössz, hogy választhatsz: vagy maradsz és önmagadat teszed tönkre, mert lehúz a felemelés helyett, és akkor még a másiknak sem tudsz segíteni, vagy elengeded, kilépsz az életéből, mintha sosem léteztél volna és csak imádkozol, hogy egyszer megtalálja azt a személyt önmagában, aki tényleg ő.

 

Valahogy így kell elképzelni a szeretetfüggő, és az érzelmileg hideg kapcsolat esetét is. Akinél az érzelmek megvitatása és megélése állandó vendég, annál mindig lesznek elvárások. Mondhatja azt a másiknak, hogy igyekszem lejjebb adni a magas elvárásokból, de aztán folyamatosan rájön, hogy ez nem így megy, és hogy egyáltalán nem magas az az elvárás, mert igazából, ha a másik személy kicsit is megerőltetné magát, akkor röhögve elérné. És pontosan ez a tudat az, ami egy idő után a szeretetfüggőt megőrjíti: hogy pontosan tisztában van vele, mire képes a másik, és olykor-olykor tökéletes harmónia uralkodik, aztán pedig se kép, se hang, és ezzel nem az a baj, hogy van némaság, mert egy kapcsolat nem csak szivárvány és rózsaszínköd és teljes kiegyensúlyozottság. Az a probléma, ha hosszútávon azt érzed, hogy nem éri meg, mert nem hiszel már az egészben, csak létezel, mint hal a vízben, de már a tátogáshoz is fáradt vagy.

 

tanitomester 03

 

Azt szokták mondani, hogyha egy kapcsolatban az egyik félnek fontosabb az érzelmek megélése, mint a másik személynek, akkor pont kiegyenlítődnek. Egyik azt tanulja meg, hogy az érzelmeket hogyan kéne lazábban fogni, a másik pedig (talán) ráébred, hogy lehet jó is, ha mesélsz magadról egy olyan személynek, akit szeretsz. Hajlamosak vagyunk a régi sémához viszonyítani, a régi exek hibáit és személyiségeit görcsösen előtérbe helyezni az újnál. Aki kötődik, az igyekszik megérteni, igyekszik figyelni, igyekszik megmutatni, hogy te gyerek, mennyire hülye vagy? Én kicsit sem vagyok az eddigi nagy szerelmek. Hányszor mondtad már el a másiknak, hogy bízhat benned? Hogy te nem Y vagy, aki átvágta, aki hazudott, aki megcsalta, aki mit tudom én, mit csinált vagy épp mit nem. Persze nehéz, nekünk is rohadtul nem könnyű hinni, bízni és kitenni a szívünket, lelkünket az asztalra teljesen meztelenül, de megcsináljuk, és az a baj, hogy rögvest elvárnánk a másiktól, hogy ő is kövessen minket. De ez nem így működik.

 

Amikor a szeretet-, és érzelmek függője rálép arra az útra, hogy akkor tessék rajta, legyen, akkor mindent megtesz annak érdekében, hogy a legmaximálisabb szeretetben legyen benne. Elvár dolgokat, meghúz egy bizonyos szintet annak érdekében, hogy minden jól mükődjön, mert ő nem az a „leszarom-fajta”. Aki viszont az érzelmekkel nincs jóba, aki elrejti a szívét még saját maga elől is, annak az elvárások maga a kínzások kínzása, mert ráébreszti arra, hogy nincs egyedül. Hogy már számít a jelenléte, a gondolatai, a nehezebb és jobb pillanatai egy másik embernek, mégis talán az a legijesztőbb az ilyen személynek, hogy veszélyben érzi a szabadságát a szeretettől. Pedig, aki kötődik, aki kiadja és megéli az érzelmeit, az ugyanúgy imádja a szabadság fogalmát, a függetlenség mámorát, a félelem nélküli létet, mint az, aki nem nyílik meg könnyen, vagyis aki érzelmileg ridegnek számít. És ez a felismerés követeli meg legjobban a legnagyobb türelmet. Vannak azok, akik poharakat vágnak a falhoz egy vitatkozás során. Aki érzelmileg túlfűtött, az szavakat fog a másik fejéhez vágni, mert neki számít a beszélgetés, a kommunikáció, a vitatkozás, és minden más szinonimája is ennek a szónak. Az őszintén megfogja mondani a szemedbe, hogy mikor vagy egy seggfej, az rád fogja tenni a telefont, ha olyan szintet ütsz meg a parasztság-fokán, amit már ő sem visel el. És miért? Mert szeret. A szeretet pedig nem csak a jóról meg a megbocsátásról meg a félrenézésről szól.

 

tanitomester 04

 

Ehhez viszont idő kell. Meg engedés, hogy kényelmesen hátra dőljünk akkor is, mikor labilis egy kicsit a talaj alattunk.

Aki szenvedélyesen és szélsőségesen megéli, átéli az érzelmeit, annak jót tesz egy olyan személy az életében, aki viszont egyáltalán nem ilyen, sőt, aki fél attól, hogy az érzelmeinek átadja magát, és aki képtelen ezekről még beszélni is. Hogy miért jó tanítómester a ridegség? Mert türelmet tanít. Mert megmutatja, hogy minden ember más utat jár be, és nem várhatom el a másiktól, hogy ott legyen épp akkor azon az úton, amikor én. Hogy a szeretet nem egyszerű, hanem vért és könnyeket kíván, de mégis összetartja a hit. Hogy megtanulod értékelni azt, amikor elkezdenek benned megbízni: miatta tanulod meg, hogy az emberek által kibocsátott bizalom mennyire törékeny, mennyire nehéz, és mennyire csodálatos, mikor apránként, óvatosan és féltve, megkapod. Megtanulod kezelni a maximalizmusod egy kapcsolatban: hogy nem várhatod el azt, amit valójában magadtól sem vársz el. Vagy amit magadtól vársz el, azt sem várhatod el azonnal a másik személytől, mert nem így működik. Megtanulod a szabadság és a kötöttség fogalmát: régen külön választottad e két fogalmat, de most már tudod, hogy a kötöttségben benne rejlik a szabadság, ami akkor igazi, ha van kis kötődés. Megtanulod, hogy mindenki másképpen szeret, igen, ezt a legjobban egy olyan illetőtől tanulod meg, akinek nem a fő asztala a szeretet kinyilvánítás. Megtanulod a saját határaidat, a saját érzelmi világodat, a saját szükségleteidet. Megtanulsz hinni nem csak önmagadban, hanem abba is, aki közel került hozzád, és ráébredsz arra, hogy mennyire a megfoghatatlan és a láthatatlan a lényeg a láthatónál.

 

tanitomester 05

 

Te pedig úgyszintén tanítasz valamit a hűvösnek: talán a legfontosabbként azt, hogy az emberek különbözőek, és hogy az ex az sosem lesz a jelen. Hogy egy kapcsolat a vitatkozástól lesz igazi, a folyton röpködő labdáktól, mert így meztelenedik le a lélek igazán.

Milyen egy olyan kapcsolat, ahol van a szeretet-, és érzelemfüggő, a mindent átélő az érzelmileg zárkózottal? Sírós, küzdelmes, sosem unatkozós, szavakat üvöltős, szenvedélyes, szélsőséges, türelemre intő, rengeteget tanító, de a legnagyobb mértékig ez tud lenni a legönazonosabb kapcsolat, mert egyik fél sem játssza meg magát a másik előtt, mert belül mind a kettő tudja, hogy szükségtelenek az álarcok.

 

Inkább egy ilyen kapcsolat, mint egy álló pocsolya. Tudjátok miért? Mert tükröt mutat nekem és neki is.  

 

 

Amennyiben tetszett a cikk, látogasd meg facebook oldalunkat és nyomj rá egy lájkot, hogy első kézből értesülhess az újdonságainkról! Ezen kívül szeretettel várunk Téged a csoportunkba is, ahol meg tudjuk beszélni a téma összes részleteit egy remek társaságban, még akkor is, ha nem értesz vele egyet. 

 

Ha tetszett a cikk, akkor ez is tetszeni fog:

 

Berúgtam a szextől, de vajon ki akarok józanodni?

Váltás teljes nézetre!
Az oldal tetejére!