Gerda történetét fogom elmesélni úgy, mintha csak ő mondaná el a történteket. Kifogott egy nem mindennapi pasit, aki tényleg. Beleszeretett egy olyan férfiba, akinek „különleges” igényei vannak. Aki csak úgy tud szeretni, ha közben fájdalmat okoz. Annak ellenére, hogy gyakran olyan dolgokat tesz vele, amire más nő azt mondaná soha és sietve lelépne, ő imádja azt a férfit… pedig rendszeresen megalázza.

 

perverz szurke otven 01

Kép: twitter.com

 

Nem mondom, hogy önbizalmi problémáim voltak, de soha nem tartottam magamat egy túl extrás nőnek. Inkább átlagosnak. Éppen ezért soha nem gondoltam volna, hogy egy olyan férfi, mint Erik (ez persze nem a valódi neve) észrevesz. Egy cégnél dolgozunk, ő persze a legfelsőbb szinten a fejesekkel. Már többször is láttam őt és mindig is hihetetlenül jóképű és vonzó férfinak tartottam, de úgy voltam vele, esélyem se lenne nála.

 

Aztán egyszer úgy adódott – akkor először – hogy együtt szálltunk be a liftbe. Még csak nem is ketten voltunk bent, mégis megszólított. Azt mondta, hogy régóta figyel és szeretne velem megismerkedni. Tudom, nagyon kislányosan hangzik, de akkor úgy éreztem, hogy majd kiugrik a szívem. Még aznap este nyélbe ütöttük az első randinkat. Nagyon vegyesek voltak az érzésiem, mert hihetetlenül tetszett, de úgy hittem nem lehetek ilyen szerencsés. Mit akarna tőlem egy jóképű és tehetős férfi? Ezért akkor este arra kértem legyen velem őszinte. Ha csak leakar feküdni velem, mondja meg, mert biztos vagyok abban, hogy nem tervez velem hosszú távra. Mellé egészen más nők valók, nem egy magamfajta. De ő csak nevetett, hogy milyen kishitű vagyok, és hogy ő komolyan érdeklődik irántam. Megígérte, hogy nem fog átverni.

 

Az első randink nagyszerűen sikerült és a második, harmadik is. Gondoltam, hogy a harmadikon jó eséllyel már lefogok vele feküdni. Akartam is. Meg kicsit féltem is, hogyha tovább várok vele, elveszítem, pedig tényleg minden nagyszerűen alakult közöttünk. Mondjuk, el se akartam hinni, hogy vannak még fickók, akik képesek udvarolni, bókolni, nem nyomulnak és tudnak olyan színvonalas társalgást folytatni az emberrel, hogy közben nem a másik melleit bámulják folyamatosan. Annyira szép volt minden ahhoz, hogy igaz legyen. Valahogy nem tudtam teljesen elengedni magamat mellette, úgy éreztem, kell lennie valaminek, ami miatt ez nem fog működni.

 

perverz szurke otven 02

 

És mikor felmentem hozzá a harmadik randi után, be is bizonyosodott, hogy igazam van. Eleinte még csak csókolóztunk, simogattuk egymást, minden olyan volt, mint a nagykönyvben. Néha rácsapott egyet fenekemre vagy kicsit durvábban belemarkolt, de arra azt mondtam még, hogy jól esik. Ám sokszor mintha elragadtatta volna magát és már azt éreztem, hogy inkább ver. Olyan durván hatolt belém, mintha tényleg kardélre hánytak volna. Nem akartam elrontani a dolgokat, de csak felszisszentem, hogy fáj. Akkor megállt és azt mondta, hogy el kell mondania valamit. Tudtam. Csak éppen arra nem számítottam, amit akar mondott. Teljesen őszintén elárulta, hogy szeret fájdalmat okozni a nőknek, és hogy szereti a szado-mazot. „Eltudod ezt fogadni? Így is kellek neked?” – kérdezte és láttam, hogy ő is tart attól, hogy elveszít. Szépen néztünk ki, én totál belezúgtam, féltem, hogy nem vagyok elé jó neki és ő is tart attól, hogy lelépek, mert megrémülök tőle. Meg is rémültem. De mégis azt mondtam, hogy tegyünk egy próbát, hiszen úgysem tudom milyen az a szado-mazo a gyakorlatban. Csak annyit kérdeztem, hogy ugye nem leszel olyan durva, mint A szürke 50 árnyalatában a csávó? Erre csak nevetett. De nem válaszolt.

 

Borzasztó volt. Próbált eleinte gyengéd lenni és finom, de csak-csak bevadult. Fájt, ahogy belém vágta magát, ahogy ölelt, szorított. Ráadásul a nyakkendőjével az ágyhoz kötötte a kezeimet, ami eleinte tényleg izgalmasnak tűnt, de menetközben már úgy éreztem magamat, mint egy kurva, akit megaláznak és kihasználnak. Küszködtem a könnyeimmel, hogy ne lássa a sötétben, hogy sírok. Sírtam, mert fájt és azért, mert szerettem és nem akartam, hogy vége legyen. A végén mégis kiszúrta és megértően letörölgette a könnyeimet. Nem mertem megkérdezni, hogy ez csak jobban beindította-e vagy valóban sajnált. Mindenesetre megköszönte, hogy kibírtam és cserébe utána kielégített és azt kell mondjam, valóban jól esett. De utána nem tudtam elaludni. Nem tudtam eldönteni, akarom én ezt az egészet. Arra gondoltam, hogy adok még egy esélyt magunknak, hátha megszeretem, megtanulom élvezni vagy esetleg ő fogja kicsit jobban vissza magát. Meg akartam érteni őt és a vágyait. Most csak mert valami új, miért menekülnék el előle?

 

perverz szurke otven 03

 

Pedig a legjobb barátnőm, akinek elmeséltem, azt mondta, hogy lépjek le. Hogy Erik nem normális, hogy beteg az a pasi, akinek ilyen vágyai vannak. Azt mondta nem akar hazudni ő is kipróbálta már, néha-néha belefér egy kis szado-mazo, mert izgalmassá teheti a kapcsolatot, de nem rendszeresen és semmiképpen sem úgy, hogy közben a másik egyáltalán nem élvezi.

 

Hát, én az utána lévő alkalmakat sem élveztem. Megbilincselt, kikötözött az ágy négy sarkához. Bőrkarperecek voltak a bokáimon és a csuklóimon. Néha még a számat is bekötötte. Minden egyes korbácsütés égette a testemet. Azt hittem belehalok, mikor rásózott a fenekemre vagy a combomra, pedig tudtam, hogy nem tiszta erőből tette. Imádott szexuális segédeszközöket használni és mindenféle játékszert helyezni belém. Jó, azt aláírom, hogy mikor műpéniszt használt az izgatásomra, az jól esett. A gésagolyók is különleges élményt szereztek. Még azzal sem volt bajom, amikor a péniszére bordázott köpenyt húzott, bár ha túl durván vágta belém magát, az kellemetlen volt. Egyedül az anális dildókat nem engedtem neki. Arra már igazán nemet mondtam neki. 

 

Nem volt mindegyik olyan rettenetes, de hajlamos volt túlzásokba esni. Hozzá kell tennem az igazság kedvéért, hogy előtte mindig a beleegyezésemet kérte, soha, semmit nem tett az akaratom ellen. Ennek ellenére majdnem minden alkalom után megfogadtam magamban, hogy megmondom, hogy ez nem fog menni, nem akarom. Fáj a testemnek és a lelkemnek. A lelkemnek különösen, mert gyakran parancsolgatott, úgy bánt velem, mint egy darab hússal. Követelte, hogy kiáltsam hangosan a nevét, mondjam, hogy mennyire élvezem, amit csinál, és hogy szeretem. Érdekes, hogy sokszor utána olyan volt, mint akit kicseréltek, csak szex idejére jött elő belőle az állat. Észrevettem, hogy minél inkább azt látja, hogy szenvedek, annál hamarabb élvez el.

 

perverz szurke otven 04

 

Arra jutottam, ha szeret, és akar engem, akkor vissza kell vennie ebből, ha meg nem megy neki, akkor talán jobb, ha elválnak útjaink, bár annyira szerettem, hogy úgy éreztem belehalok, ha elhagy. Hiszen a szexen kívül minden más jó volt, tökéletesen megértettük egymást. Sőt, hazudni se akarok, mivel sokszor előbb elment, de utána kielégített úgy, hogy nekem is jó legyen. Csak azok a beteges szokásai…

 

Így vívódtam magammal hosszú hónapokig. Nagyon sokszor akartam menekülni előle. Aztán még egy év sem telt el, mikor arra kért, hogy legyek a felesége. Azt mondta, hogy eddig szinte minden nője lelépett néhány hét után, de azok nem is számítottak neki annyit, mint én. „Akarlak téged, örökre.” Nem érdekelte, hogy még csak egy éve leszünk együtt, határozottan állította, hogy én kellek neki.

 

Akkor teregettem ki először neki a lapjaimat és megmondtam neki, hogy bizonytalan vagyok. Azt ígérte, hogy megpróbál visszavenni. Úgy megörültem neki, hogy nyomban igent mondtam neki. Ennek már egy hónapja és azóta sokkal bizakodóbb vagyok. Hiszek benne és abban, hogy működni fog ez a kapcsolat. Tudom, hogy igyekszik és azzal is tisztában vagyok, hogy a barátnőm nem örül neki, mert ő csak egy beteg állatot lát benne. Ez nem igaz, ugyanolyan ember, mint bárki más, egyszerűen neki más vágyai vannak. Márpedig én hiszek a kompromisszumokban és abban, hogy mindent meglehet oldani és el lehet fogadni. Szeretem őt és igyekszem őt úgy elfogadni, ahogy van. Tisztában van azzal, hogy sokszor fájdalmat okoz, de becsül azért, hogy én így szeretem. Én pedig azért becsülöm, mert engem szeret.

 

 

Amennyiben tetszett a cikk, látogasd meg facebook oldalunkat és nyomj rá egy lájkot, hogy első kézből értesülhess az újdonságainkról! Ezen kívül szeretettel várunk Téged a csoportunkba is, ahol meg tudjuk beszélni a téma összes részleteit egy remek társaságban, még akkor is, ha nem értesz vele egyet. 

 

Ha tetszett a cikk, akkor ez is tetszeni fog:

 

Sokkoló férfibeszéd - Nem a szex a fontos, hanem a lelked

Váltás teljes nézetre!
Az oldal tetejére!