Továbbra is kitartóan lángol az Amazonas vidéke, méghozzá akkora területen, mint még soha. Jó volna, ha világ összes országából odasereglenének profi tűzoltók és megfékeznék a tüzet, de sajnos nem ez történik. Márpedig itt most minden perc számít, hiszen stadionméretű területek égnek el egy szempillantás alatt.

 

 

amazonas 01

Kép: greenworld.org.uk

 

Belegondolni is borzalmas, mi zajlik Dél-Amerikában. De muszáj, mert nem csak annak az országnak, térségnek a problémája, hanem az egész világé. Az Amazonas medencéje eleve nyolc ország területén fekszik. 6,3 négyzetkilométerről beszélünk. Ezen a területén pedig több százezer faj él. Óriási a káosz a veszteség. Életet adó fák tűnnek el és élőlények sokasága ég el elevenen az erdőtüzekben.

 

Igen, máskor is volt már tűz, minden évben van. Csakhogy az Európai Űrügynökség beszámolója arra mutat rá, hogy műholdfelvételek szerint négyszer annyi erdőtűz pusztít 2019-ben az Amazonas vidékén, mint a tavalyi ugyanebben időszakában. Az ESA közleménye szerint, a Sentinel-3 műholdpárosa 3951 tüzet észlelt éjszakánként augusztus 1. és 24. között az Amazonas vidékén, míg tavaly ugyanezen időszakban 1100-at.

 

Brazília mellett Peru, Bolívia, Paraguay és Argentína területei is érintettek. Brazíliában júliustól október a száraz időszakban gyakran alakulnak ki erdőtüzek. De az idei évi eset példátlan! Már csak azért is, mert a tüzek nagy részét nem a száraz idő és nem is a természeti csapások okozták. Hanem az EMBEREK.

 

Augusztusban fokozatosan megnövekedett a tűzesetek száma, ami arra is vezethető vissza, hogy az új brazil kormány - Jair Bolsonaro elnökkel az élén - lehetőséget adott a régióban való gazdasági tevékenységre. Tehát a gazdák munkába lendültek és elkezdték felégetni  a földeket. Ennek következménye pedig az, hogy jóformán lángra kapott az erdő.

 

amazonas 02

Kép: lapatilla.com

 

Ez a legborzasztóbb az egészben. Hogy emberek gyújtották fel az erdő egyes részeit, hogy így nyerjenek több megművelhető legelőt vagy beépíthető területet. Vajon ezek az emberek belátják, hogy felfoghatatlan méretű kárt okoztak? Hogy miattuk ég az emberiség „tüdejének” nevezett esőerdő, a létezünk kulcsa? Mivelhogy a légkörben található oxigén mintegy 20 százalékát kapjuk innen, és az már csak a hab a tortán, hogy a Föld állatvilágának 30 százalékának jelenti otthonát a brazil őserdő. Nem kérdés, hogy villámgyorsan meg kellene fékezni a tűzeseteket és nemcsak azért, hogy ne szenvedjenek a szerencsétlen élőlények, akik menekülőre fogták vagy legrosszabb esetben elégtek.

 

Hanem gondoljunk a következményre…

 

Ugyanis az esőerdő fáinak eltűnése súlyos láncreakciót indít be. Ha a fák megsemmisülnek, több szén-dioxid kerül a levegőbe, márpedig a levegőbe kerülő káros anyagok az emberi egészségre is veszélyesek. Mindennek a tetejében hozzájárulnak a globális felmelegedés felgyorsulásához, amiről mostanában még több szó esett és még égetőbb problémává vált. És akkor itt jön a csavar. Eleve a klímaváltozás erősítette fel a természetes tüzek kialakulását. Ha pedig elégnek a fák, még gyorsabb lesz a globális felmelegedés. Tiszta ördögi kör, amire csak egyetlen megoldás létezik.

 

Megállítani a klímaváltozást. De legalábbis rövid időn belül radikálisan lecsökkenteni. Ehhez jó kezdet lenne az, ha sikerülne végre megállítani az erdőtüzeket. Ami sajnos nem is olyan egyszerű, mint gondolnánk, ugyanis az esőerdőben értelemszerűen kevés a kiépített út, a hőmérséklet viszont szörnyen magas. Vagyis már nehéz hozzáférni a tűzhöz, még helikopterrel is. Az sem szolgálja az ügyet, hogy bár az Egyesült Államokban profi tűzoltócsapatok vannak egy esetleges erdőtűz eloltására, ez sajnos nem igaz Brazíliára.

Mivel nincs elég szakértő, felszerelés, profi tűzoltók, ezért már csak abban bíznak, hogy az erdő tüze magától kiég. Ez persze elég kockázatos, mivel ha nem történik csoda és nem égnek ki a tüzek, akkor nagy bajban leszünk, ahogy arról még korábban is szó esett. Nem véletlenül kongatják a világban a vészharangokat. Lehet, hogy nem egy másik bolygó készül bennünket eltarolni és nem is egy idegen civilizáció akar leigázni bennünket, de ugyanolyan mértékű a probléma. Ráadásul valós. Ha nem történik sürgősen valami változás, talán rövid időn belül megszűnik az emberek földi pályafutása.

 

Mivel nemcsak az elégett fákból szabadul fel szén-dioxid, hanem a talajban eltárazott szén-dioxid is felszínre kerülhet a tűz által. A környező városok már meg is érezték a problémát.  A 2700 kilométerre lévő Sao Paulo városában akkora volt a füst, hogy teljesen elsötétítette a Napot. A környező területeken már akkora szennyezettség érte az embereket aznaptól kezdve, mintha mindenki elszívott volna egy doboz cigarettát.

 

amazonas 03

Kép: mothership.sg

 

Ez már önmagában véve is elég probléma, csakhogy a klímaváltozás miatt lassacskán a bolygó is megsemmisül. Nehogy azt higgyétek, hogy Á, a csudát, az még több száz év, mire a klímaváltozás megteszi a hatását. Igen, talán több száz évvel ezelőtt még mondhattuk volna ezt. Ám a jelen helyzetet tekintve, ha nem teszünk valamit, már 2050-re – ha nem előbb – bekövetkezet a totális krízis. Még több erdőtűz, még több természeti katasztrófa. A saját bolygónk fog megölni bennünket, méghozzá a mi hibánkból. Ez a valódi világvége, és nem az Antikrisztus megjelenése.

 

Viszont a problémát továbbra is saját berkeken belül kellene megoldani ám a Brazil elnök nem tesz semmit. Több ország a támogatásaik megvonásával fenyegetőzik, ha nem tesz valamit a helyi kormány, ami azt állítja, nincs erőforrása megfékezni a lángokat. Még szerencse, hogy olyan hírességek is kiállnak az ügy mellett, mint például Leonardo DiCaprio vagy Ariana Grande, akik mindenki mást is arra buzdítanak, hogy foglalkozzanak a problémával. Sok magánszemély nyúlt már a zsebébe és küldött anyagi támogatást a tűzoltásban vagy az élőlények menekítésében résztvevő szervezeteknek, mint amilyen a Greenpeace a Rainforest Trust vagy a WWF. Valóban, ennyit mindannyian megtehetünk, ha már nem tudunk odaszaladni vödrökkel segíteni. Mert a mi érdekünk is az, hogy megszűnjenek az erdőtüzek. Hiába élünk Magyarországon, ugyanúgy a mi fenekünk alatt is ég a bolygó.

 

 

mennyiben tetszett a cikk, látogasd meg facebook oldalunkat és nyomj rá egy lájkot, hogy első kézből értesülhess az újdonságainkról! Ezen kívül szeretettel várunk Téged a csoportunkba is, ahol meg tudjuk beszélni a téma összes részleteit egy remek társaságban, még akkor is, ha nem értesz vele egyet. 

 

Ha tetszett a cikk, akkor ez is tetszeni fog:

 

Leonardo DiCaprio több, mint egy színész! - Tinibálványból a Föld megmentőjévé vált!

Váltás teljes nézetre!
Az oldal tetejére!