kommentkultúra

Tisztelet a kivételnek. Ugyanis hála az égnek vannak, akik képesek még igényesen megfogalmazni a véleményüket. Soha nem az jelenti a probléma, a kellemetlenség forrását, hogy valaki kinyilvánítja a véleményét, hanem az: ahogy teszi. Korábban is létező probléma volt a kommentkultúra hiánya, de manapság már egyenesen háborús övezetté válik egy-egy közösségi oldal vagy poszt.

agymosás

Nem lehet mindig a szerelemről, a boldogságról, önmagunk kereséséről, a depiről meg a többi szokásos témáról írni. Úgyis mindig ugyanaz folyik a csapból. Kell, hogy neki valaki belerondítson a virágos kertbe. Olykor szükséges a kíméletlen őszinteség, a nyers vélemény, pláne olyan aktuális témában, mint amilyen most ez a járvány meg a hozadéka.

Semmi és senki sem elég jó

Felgyorsult világot élünk és teljesen más értékeket tartunk fontosnak. Ma már mindenki a tökéletességre hajt. Legyen tökéletes a külseje, az élete és természetesen a párkapcsolata is. Mindenből a legjobbat akarjuk magunknak, méghozzá azonnal. És miközben csak az elképzeléseink megvalósítására figyelünk, mindent és mindenkit félredobunk, mert senki és semmi sem elég jó.

telefonálás

Te is megfigyelted már? Vagy csak az én ismerőseim ilyenek? Fel akarom hívni őket, de azt írják vissza: ne! Inkább írjak. Ha meg nem jelzem előre, csak telefonálok, akkor leteszi azzal: inkább írjunk. Csak véletlenül se kelljen beszélnie. De mi a fenéért nem lehet manapság már telefonálni?! Mitől tartanak az emberek? Hogy leharapja a telefon a fülüket?!

öljük egymást

Ezt most nem szó szerint gondolom, bár ez is igaz lenne. Hajlamosak vagyunk szó szerint ölni egymást pénzért, hatalomért, területért, szerelemért, igazságért. De nem csak a testünktől fosztjuk meg egymást. Talán sokkal inkább igaz az, hogy lelki szinten gyilkoljuk egymást, méghozzá minden áldott nap és ehhez nem kell háborús övezetben élni.

Családon belüli kihasználás

A család rendkívül fontos. Normális esetben szeretjük a családunkat. Támogatjuk egymást. Sőt, ha bajban vagyunk, akármilyen gondunk is legyen, tudjuk, hogy fordulhatunk hozzájuk, mert megértenek és segítenek. De attól még, hogy egy család vagyunk: mindent szabad? Minden megengedhető? Nincsenek határok?