Bianka HR-es nagy cégnél, de megoldották számára, hogy otthonról dolgozhasson a jelen körülmények miatt. Már csak azért is, mert van egy 8 és egy 4 éves gyerkőce. Digitális oktatás zajlik, óvoda pedig nincs. Ugyanakkor a férje, aki webfejlesztő, és rendszergazda, szintén megoldotta, hogy otthonról dolgozhasson. Vagyis együtt az egész család.

 

 

hazi karanten csalad 01

kép: pinterest.com

 

Nem kérdés, szeretem a férjemet és a gyerekeimet. De idáig volt egy szép napi rendünk, ami teljesen felborult. Nem kell suliba vinni Milánt, sem Alizt óvodába. Nem kell munkába menni. Már két hete itthon vagyunk összezárva és mondhatom: kezdek besokallni. Tudom, hogy ők is, mert nekik sem könnyű a helyzet. Amíg Milán is tanul délelőttönként, mi is nyugodtan dolgozhatunk a férjemmel. Együtt a nappaliban. De aztán jön Milán. El tudom küldeni, hogy írjon házit, tanuljon kicsit, de ez sem tart sokáig. Utána mi egyebet tehetnék, szabadfoglalkozás van, aminek eredményeképpen állandóan tablettezik, amiért egyáltalán nem vagyok oda, de jelen esetben mi mást javasolhatnék neki? Mivel kösse le magát?

 

Közben ugye ott van Aliz is, aki ideig-óráig lefoglalja magát. Aztán jön az, hogy játszani szeretne, unatkozik. Mivel a férjemmel együtt muszáj mindketten végigdolgoznunk a délelőttöt, arra kell kérjem, játsszon egyedül vagy a testvérével. De ők aztán mindent tudnak, egyedül csendben nem képesek játszani! Az még hagyján, hogy hangosak, de rendszerint vitába torkollik a játék. Az utóbbi időben meg pláne, egyszerűen mindenen összekapnak. Vagy azon, hogy Milán nem akar a testvérével játszani vagy azon, mit mondott neki, vagy a húga elvette a játékát, szóval tényleg, minden összevesznek.

 

A férjem amúgy is könnyen felkapja a vizet, vagyis neki sem kell sok ahhoz, hogy ki keljen magából és üvöltözzön a gyerekekkel, hogy nem érti, miért nem tudnak csendben játszani. Aztán meg én vagyok letolva, hogy foglalkozzak vagy csináljak velük valamit. De vicces, miközben nekem is dolgoznom kellene!

 

hazi karanten csalad 02

 

Minden áldott nap egyre rosszabb és rosszabb. Pedig délutánonként le szoktunk menni harminc percre, hogy a környéken sétáljunk. Szerencsére olyankor már nem találkozunk emberekkel. Tudom, hogy ezért sokan megköveznek majd, de azok gondoljanak bele: két, fiatal gyerek egész nap be van zárva a lakásba és csak harminc perc séta és futkosás jut nekik. Nem hiszem, hogy bűnt követek el azzal, hogy a lehetőségeinkhez mérten, szájmaszkban, kesztyűben levonulunk, különben mind felrobbanunk a kis lakásban, ahová be vagyunk zárva. Nem tudom mivel lesz az jobb, hogy a járvány után rögtön gyomorfekéllyel műthetnek vagy előtte elvisznek, mert stroke-ot kap egyikünk. Mert tényleg durva a helyzet.

 

Nem telik el úgy nap, hogy ne vesznék össze a férjemmel vagy a gyerekeimmel. Közben dolgozzak, főzzek, neveljek gyereket és este igyekezzek a férjemmel is foglalkozni. Nem, egyszerűen ez már képtelenség. Agyrém. Szeretem a családomat, de néha azt érzem, hogy az idegeim a trambulin és ők azon ugrálnak. Tudom, hogy nekik is nehéz és többször beszéltünk erről, hogy muszáj megértőbbnek és türelmesebbnek lenni egymással, de lássuk be, ez csak ideig-óráig működik.

 

Tisztában vagyok azzal, hogy ez még csak az eleje és több hónap is várhat még így ránk. Ezért igyekszünk folyamatosan kommunikálni egymással és betartani a házi rendet, amit megterveztünk. Nem mondom, vannak jobb napjaink – legalábbis óráink biztos – mikor együtt játszunk vagy nézünk valami filmet, esetleg mesét. Az is sokat segít, amikor a rokonainkkal, barátainkkal videochatelünk és olyankor egy kicsit a gyerekeket is lefoglalják. De most abszolút magunkra vagyunk utalva, mindent egyedül kell megoldanunk.

 

hazi karanten csalad 03

 

Csak egyszerűen nehéz, mikor az embernek annyi privát szférája maradt, hogy egyedül végzi el a dolgát és fürdik le. Nem lehet nyugodtan elvonulni. Néha, mikor a férjem gyógyszere elgurul, bemegy a hálóba és ott dolgozik. Olykor Milán is a szobájában marad és ha Aliz épp el tudja foglalni magát, van némi csend, de azt is arra használom, hogy haladhassak a munkával, mivel számunkra nem állt meg az élet.

 

Úgyhogy senki se képzelje azt, hogy hawaii, dizsi az élet, mert otthon van a család és végre mindenre jut idő. Vannak olyan ismerőseink, akik szabadságon vannak a gyerekkel otthon és ők is ölik egymást. Szóval szépen hangzik ez a több időnk van egymásra a családdal, csak éppen olykor pont a család az, amely megfojt bennünket. Jó az együttlét, csak nem ilyen mennyiségben és nem úgy, hogy még csak ki sem tudunk igazán mozdulni otthonról. Ez nem panaszkodás akar lenni, hanem a tények, amivel most sok gyerekes család megküzd.

 

Egyszerűen tudatni szerettem volna, hogy nem fenékig tejfel az élet. Mindegy mennyire szeretjük a családunkat. A tér és a szabadság – esetleg munkahely – elvesztése jelen körülmények között sokak idegeit felőrli. Egyedül abban reménykedhetünk, hogy nem tart már sokáig ez a helyzet, addig pedig megpróbálunk nem megőrülni!

 

Bianka történetét meséltük el.

 

 

Amennyiben tetszett a cikk, látogasd meg facebook oldalunkat és nyomj rá egy lájkot, hogy első kézből értesülhess az újdonságainkról! Ezen kívül szeretettel várunk Téged a csoportunkba is, ahol meg tudjuk beszélni a téma összes részleteit egy remek társaságban, még akkor is, ha nem értesz vele egyet. 

 

Ha tetszett a cikk, akkor ez is tetszeni fog:

 

A házi karantén örömei: újra egymásba szerettünk a férjemmel.

Váltás teljes nézetre!
Az oldal tetejére!