A fizikai sebek már réges-régen begyógyultak. De maradt egy-két heg emlékül az alkoholista apámtól, aki főleg az ünnepek idején vált vadállattá és élte ki magát rajtam vagy anyámon. Neki köszönhetem azt, hogy amikor jönnek az ünnepek, engem így harminc fölött nem az ünnepi hangulat fog el, hanem a rettegés.

 

 

karacsony veres 01

kép: welldoing.org

 

Járok terápiára. Keményen dolgozunk azért, hogy megszabaduljak a szorongásomtól. Pedig férjnél vagyok, vannak gyerekeim, de még így is a félelem tör rám december elejétől kezdve, semmint az örömláz. Néha még mindig érzem, ahogy az óriás, érdes keze csattan az arcomon, vagy ahogy hozzám vágja az üres sörösüveget. Néha még a büdös, alkoholszagú lehelete is megcsapja az orromat, ahogy a képembe fröcsögi, hogy semmirekellő kis k**a vagyok. De talán ezeknél is jobban fájnak a lelki sebeik. Nagyon mély vágások vannak a lelkemben és nem vagyok biztos abban, hogy valaha is begyógyulnak.

 

Nem csodálom. Tizennyolc éves koromig éltem a szüleimmel. Apám, aki masszív alkoholista volt, természetesen évközben is előszeretettel kiosztott nekünk egy-egy pofont vagy rugdosott meg bennünket, ha nem azt tettük, amit kért vagy nem úgy válaszoltunk a kérdésére, ahogy kellett volna. A nem megfelelő hangszín, arckifejezés mindig pofonokhoz vezetett. De néha annyi is elég volt, hogy rossz napja volt. Valahogy le kellett vezetnie a feszültséget és ehhez elég jók voltunk mi is az anyámmal. Aki persze hiába próbált tenni ellene. Annál több ütés érte.

 

De a karácsonyi időszak volt a legrosszabb. Apámnak sokszor olyankor dolgoznia kellett és ő természetesen mindig rosszul volt a munkától, meg az emberektől. Csak évekkel később tudtam meg anyámtól, hogy valószínűleg azért is épp ebben az időszakban borult ki nála a bili, mert az ünnepek körül halt meg az anyja és őt is verte az apja. Ezért apám ahelyett, hogy arra a következtetésre jutott volna, hogy jó ember lesz és nem tesz ilyet a családjával, inkább pontosan ugyanazt alkalmazta, mint az ő apja. Még kegyetlenebbül bánt velünk az ünnepekkor. Kérdezte is a fogorvos huszonegy éves koromban, miért van annyi törött fogam. Nem mertem megmondani, hogy az apám előszeretettel ütött arcon ököllel vagy a verte a fejemet az asztalba. Csak annyit bírtam mondani „kalandos gyerekkorom” volt.

 

karacsony veres 02

 

Úgyhogy hiába léptem le tizennyolc évesen és halt meg rá egy évvel később apám, mert megadta magát mája, még mindig szorongás fog el az ünnepekkor. Nem is értem magam, hiszen meghalt az ember, aki pokollá tette az életem java részét, évek óta külön élek, családom van. Akkor miért félek még mindig? Miért nem múlik a nyavalyás szorongás? Olyan csodás ünnep a karácsony! Látom magam körül azt a sok boldog embert, és egyedül én nem vagyok képes önfeledten örülni, csak üresen mosolyogni, miközben a pánikroham kerülget.

 

Bosszant. Mert a férjem és a gyerekeim mindig olyan lelkesen készülnek az ünnepekre. A barátaim, a kollégáim is rajonganak érte. Mindenkinek varázslatos kedve van, boldogak és lelkesek. Egyedül én érzem magamat egy jéghegynek. Azt érzem, hogy menten megfulladok és hogy el akarok bújni. Csak a férjem és néhány közeli barátom tudja, milyen körülmények között nőttem fel. Nem is erőltetik rám az ünnepi hangulatot. Nagyon türelmesek és megértőek. Néha igyekszenek kedvet csinálni hozzá, de sosem erőszakosak. Úgy bánt, hogy még mindig nem tudok jóképet vágni hozzá, nem tudok őszintén örülni és kikapcsolni!

 

Sajnos, a lelki sebek még mindig fájnak. Főleg az ünnepek idején jönnek fel bennem a régi emlékek. Nappal is és éjszaka is. Újra meg újra átélem a történteket. Borul a karácsonyfa, repül a töltött káposzta, elterülök a pofontól, anyám a földön fekszik és könyörög, miközben rugdossa. Ezerszer megfenyegetett bennünket, hogy megöl. Törött üvegdarabbal a kezében kiabálta, hogy kiszúrja a szememet. Mennyi, de mennyi ilyen emlékem van! Nem vagyok biztos abban, hogy képes leszek valaha is elfelejteni őket. 

 

karacsony veres 03

 

Nem akarom feladni. A családomért ki kell tartanom és dolgozni azon, hogy magam mögött hagyjam a múltat és ne hagyjam, hogy megbéklyózzon. Szeretnék egyszer a gyerekeimmel felszabadultan készülni az ünnepekre és igazán boldognak lenni karácsonykor. Nem attól rettegni, hogy hirtelen beront az apám és neki áll agyba-főbe verni. Olyan abszurd, nem igaz? Félni egy halott embertől. Félni attól, hogy mindez újra megesik velem. Nem történhet, de én mégis rettegek.

 

Egyelőre nem érzem, hogy idén más lenne a helyzet, de gőzerővel dolgozunk rajta a pszichológusommal. Ugyanis egyedül ezzel képtelenség lenne megbirkózni. Nem lehet. Csak arra tudok buzdítani másokat, akik hasonló helyzetben vannak, mint én, hogy kérjenek segítséget, mert nem szégyen!

 

Léla történetét meséltük el.

 

 

Amennyiben tetszett a cikk, látogasd meg facebook oldalunkat és nyomj rá egy lájkot, hogy első kézből értesülhess az újdonságainkról! Ezen kívül szeretettel várunk Téged a csoportunkba is, ahol meg tudjuk beszélni a téma összes részleteit egy remek társaságban, még akkor is, ha nem értesz vele egyet. 

 

Ha tetszett a cikk, akkor ez is tetszeni fog:

 

Nekem a karácsony a gyászról szól

Váltás teljes nézetre!
Az oldal tetejére!