Nekem is törték már össze a szívemet. Nem is egyszer. Légkalapáccsal, negyvenes bakanccsal, de még tőrt is döftek már bele. Tudom, hogy nem vagyok ezzel egyedül, hogy a te szívedből is csináltak már tűpárnát és hogy túléltél egy komplett középkori kínzást. Mégis itt vagyunk. Elmondom, hogy nekem mi segített, hogy neked milyen lehetőségeid vannak annak érdekében, hogy begyógyuljanak a szíved sebei…

sziv sebei begyogyulnak 01

Kép: freepik.com

 

Sajnálom, ha most fáj a szíved. Tudom, mit érzel. Mindenki tudja, akit már megcsaltak, akivel szakítottak, akit fizikailag bántottak, akinek elhunyt a kedvese vagy bármely más szerette. Akit a legjobb barátja hátba szúrt vagy kihasználta, akivel aljasul bánt a világ. Szent ég, hihetetlen mennyi minden képes megsebezni a szívet és ez még csak nem is a teljes lista, mert az kilométer hosszú lenne. Hálát adhatunk annak, hogy nem porcelánból van a szívünk, mert már atomjaira hullott volna.

 

Persze ettől még úgy érezzük, hogy abból van. Minden egyes támadás, ami éri, felér egy kisebb halállal és olyankor egy kicsit meg is halunk. Úgy érezzük, hogy ott helyben elpusztulunk, semmi sem lesz olyan, mint régen. Hogy kelhetnénk fel így másnap? Hogy nézzünk valakinek a szemébe? Hogy kellene tovább élni? Hogy lehet ezek után hinni és bízni a boldogságban vagy az emberekben?

 

Amit én mondhatok, hogy ami nekem segített, bármilyen közhelyesen is legyen, az az idő volt. Nagy kamunak hangzik, de az idő tényleg gyógyító erővel bír. Bár pokoli nehéz az események után másnap erőt venni magadon, hogy legyen kedved lélegezni és élni. De mégis megteszed. Minden áldott nap újra tanulod a járást, a cselekvést, lassan ismét élet szorul beléd, bár lehet, hogy a szíved attól még jó sokáig hűvös és üres marad.

 

sziv sebei begyogyulnak 02

 

Talán még tudatosan el is zárkózol. Úgy döntesz, megtartod magadnak, soha többé nem adod ki a kezedből, és mindenféle esküt teszel, hogy neked már az életben nem törik össze a szívedet. Jesszusom, én is hányszor futottam neki ennek…

 

De valahogy mindig rájöttem, ha nem érzek semmit, az még rosszabb, mintha éreznék. Egy idő után mindig vágyni kezdtem a fényre, szeretetre, törődésre, a boldogságra, hogy ismét legyen, ami érdekeljen. Ugyanis az ember… a szív nem akar üres lenni. Érezni akar, mert érezhet. Az a dolga. Ezért kezdünk sóvárogni az élet felé, ahol új szerelmek, új barátságok, új élmények várnak ránk. Lehet, hogy mindez nem tudatosan játszódik le bennünk, de megtesszük és önkéntelenül is abba az irányba megyünk, ahol a szívünk vágyai meghallgatásra találnak.

 

Csakhogy még mindig ott van bennünk a félsz. Mi lesz, ha megint bedarálják? Ha megint padlóra kerülünk? Ezért úgy csinálunk, mint mikor a túl forró vagy túl hideg vízbe akarunk bemászni. Előbb csak nagy lábujjat… óvatosan. Ugyanezt tesszük a szívünkkel is. Még nem adjuk oda, csak megmutatjuk, hogy van. Esetleg hagyjuk, hogy valaki a kisujjával megérintse. Aztán mikor a sokadik mártogatásra, simizésre úgy érezzük, nem történt baj, jöhet a többi lábujj, majd az egész lábfej… ugyanígy hagyjuk, hogy a szívünket is egyre jobban megérintsék.

 

sziv sebei begyogyulnak 03

 

Tartson hetekig, hónapig, de felfog virradni az a nap, mikor már mindkét lábbal bent állunk a vízben és mikor kiengedjük a szívünket a kezeink közül. Ez a normális. Ez az ösztönös vágyunk. Hogy higgyünk és bízzunk abban, hogy jár nekünk a szeretet, a boldogság és hogy az emberek nem olyan rosszak. Hogy nem mindenki egyforma. Ha felcímkézed az embereket és azt mondod, minden pasi egykutya vagy  minden nő ugyanolyan hárpia, úgy sosem fogsz igazán senkit sem közel engedni magadhoz és saját magad ítéled halálra a kapcsolataidat. Nem csak szerelem, minden más területen is, ahol címkéket használsz. Ezért olyan rossz dolog az általánosítgatás, az ujjal mutogatás.

 

Kell, hogy megengedd magadnak azt, hogy remélj. Reménykedj abban, hogy ez az ember, más, mint a többi, mint az eddigiek és most sikerülni fog. Engedd meg azt is, hogy higgy ebben. Hogy ez kapcsolat működni fog, ez a barátság igazi lesz, hogy most nem vallasz majd kudarcot és eléred a vágyadat, megvalósítod a célodat. Ne félj a csalódástól, a kudarctól a lehetséges fájdalomtól. Nem azért, mert mágikus úton be is vonzod. Hanem mert eleve elkaszálod a gondolkodásoddal és te magad fogsz véget vetni annak, ami ezúttal jó lenne!

 

sziv sebei begyogyulnak 04

 

Végül mindig az tette fel nálam a pontot az i-re és nyilvánítottam magamat gyógyultnak, mikor bátran fejest ugrottam az új kapcsolatba, új lehetőségbe, amitől féltem és arra gondoltam, hogy bakker, túléltem. Túléltem a korábbi csapást. Felálltam, visszatértem a halálomból, és ezen gondolatra mindig sokkal erősebbnek éreztem magam. Büszke voltam arra, hogy ismét jól érzem magam és hogy élek. Önpacsi. Még egy kis idővel később pedig már egyáltalán nem bántott a dolog úgy éreztem, ennek így kellett lennie. Értékes tapasztalattal lettem gazdagabb. Minden egyes kis halálomból tanultam valamit. Gondold át, hogy te vajon mit tanultál? És ne feledd… idő, bizalom, remény, hit és önszeretet. Erősebb vagy, mit gondolod és ezt hamarosan be is bizonyítod magadnak, mikor ismét begyógyult a szíved! Mert be fog… nekem elhiheted.

 

 

Amennyiben tetszett a cikk, látogasd meg facebook oldalunkat és nyomj rá egy lájkot, hogy első kézből értesülhess az újdonságainkról! Ezen kívül szeretettel várunk Téged a csoportunkba is, ahol meg tudjuk beszélni a téma összes részleteit egy remek társaságban, még akkor is, ha nem értesz vele egyet. 

 

Ha tetszett a cikk, akkor ez is tetszeni fog:

 

Igenis van pasi, aki párkapcsolatban a legboldogabb - Egy monogám férfi vallomása

Váltás teljes nézetre!
Az oldal tetejére!