Nehéz manapság olyan embert találni, aki ne lenne feszült. Bár valószínűleg ez mindig is így volt: tele a világ mogorva, stresszes emberekkel. Csak ha nem épp háború, akkor a járványhelyzet vagy a gazdagsági válságok miatt fokozódik ez az állapot és tűnik úgy: tényleg mindenki idegbajos. Viszont ilyenkor nem egy ember sínylődik, hanem milliók. Ezért olyan érhetetlen az, miért kell ezt azzal tetézni, hogy egymás torkának ugranak az emberek?

 

 

feszultseglevezetes 01

kép: pinterest

 

De komolyan, gondoljuk át logikusan a helyzetet: szarban vagyunk. Akár világi, akár országos szinten. Mindegy, nem is kell nagy okokat keresni, csak belegondolhatnánk abba, hogy másoknak is vannak gondjaik. Anyagi, magánéleti, karrierbeli, egészségügyi. Temérdek problémájuk lehet. Akkor mégis mi a jó fenének kell egymás szívatni? Miért kell keresni a lehetőséget, hogy egymáson vezessük le a feszültséget?

 

Mert persze, sokan ki vagyunk idegileg és nem kell sok ahhoz, hogy elpattanjon a cérna, de ennek tudatában az emberek nem is erőltetik meg magukat és próbálják elkerülni a vitát, tisztelet a kivételnek. Néhány ember olyan, mint aki szabályosan keresi, lesi annak a lehetőségét, mikor ugorhat bele egy kiadós vitába. Végre hibázott a kolléga, van kit lecseszni. Na viccelődött a barátom, most leszedhetem a fejét. A férj, a feleség megint tévedett, van miért kicsit megrugdosni. De még a vadidegent is, aki nem látta, hogy sorban állunk és elénk tolakodott vagy véletlenül nekünk jött. Bizonyos emberek ki vannak éhezve a pillanatokra, amikor végre valakit jól megalázhatnak a földbe döngölhetnek, mivel természetesen nem virágnyelven történik a melegebb éghajlatra történő elküldés.

 

feszultseglevezetes 02

 

Oké, aláírom, van, amikor egyesek tényleg figyelmetlenek vagy valamiképp kellemetlenséget okoznak nekünk. Akaratunkon kívül. Igen, szar úgy hazamenni, hogy közölte a partner, meghúzta a kocsit. Vagy nehéz jól reagálni, amikor a barát visszamondja a nagyon várt segítséget. De ez nem ok arra, hogy kieresszük a bennünk rejlő szörnyet és leharapjuk a fejét. Mikor az ember idegroncs, akkor is kellene rendelkeznie annyi intelligenciával, hogy felfogja, nem szándékosan okoztak neki kárt. Bár ha még valaki szándékosan is szól be nekünk, akkor sem kellene mindjárt egy kocsmatöltelék szintjére lesüllyedni, hanem lehet kulturáltan kezelni a problémát.

 

Ezek után felmerül egy újabb kérdés: ennek fényében túl sok a primitív ember? Vagy csak lusták megerőltetni magukat és emberi hangnemet megütni, illetve emberien viselkedni egymással? Ugyanis egyfajta tisztelet mindenkinek járna, akármilyen is legyen az illető. Emberek vagyunk, nem csótányok. Épp ez különböztet meg bennünket, hogy tudnunk kellene viselkedni és normálisan kommunikálni egymással.

 

Nem az a gond, ha dühbe jövünk. Még csak nem is az, hogy valami zavar, felcsesz. Van, amikor valóban olyan történik velünk, hogy nehéz nyugodtan lereagálni. Vitázni lehet, de bántani egymást sosem. Márpedig sokan, akik egy másik emberen vezetik le a bennük dúló feszültséget, azok igenis sértegetik, megalázzák, bántják egymást. Szinte kéjes örömmel tölti el őket, hogy végre van kibe beletörölni a szaros cipőjüket.

 

Nem mondom, biztos van, aki utána észbe kap és rájön: ezt nem kellett volna. Talán még a bocsánatkérésig is eljut. De túl kevés az ilyen. Rengeteg ember megy úgy haza, hogy tele van feszültséggel vagy pedig porig lett alázva és sérült a lelke, mert valaki bokszzsáknak használta. Az embernek igenis uralkodnia kellene az indulatain. Még ha azt is érzi, hogy menten felrobban, akkor vonuljon el, dühöngje ki egyedül magát. Lehetőleg úgy, hogy ne bánja a berendezés. Hiszen nem tehet semmiről. Épp ez a legszomorúbb, mikor ráadásul olyat bántanak, aki semmiről sem tehet. De igazán el kellene jutnia addig, hogy hármat számol és nem egy emberi – sem állati – lényen töltse ki a bosszúságát.

 

feszultseglevezetes 03

 

Hosszasan lehetne sorolni, mi lenne a helyes eljárás, mit kellene tennie annak, aki tudja magáról, hogy idegroncs. Kezeltesse magát, sportoljon, relaxáljon, szexeljen, barátkozzon, találja meg a módját, hogy a mindennapokban valamiképp levezesse a feszkót. Muszáj lenne tudatosan cselekednie, hogy ne úgy viselkedjen, mint egy elmeháborodott, amikor helyzet van.

 

Igenis, gondoljunk bele újra és újra, mit ártunk másoknak azzal, ha stresszlabdának használjuk őket. Aztán meg csodálkozunk, ha visszakapjuk és velünk történik az. Mindig lehetünk különbek a másiknál. Csak mert valaki egyszer-kétszer minket talál meg, nem jelenti azt, hogy nekünk is ezt kell tenni. Olyan jó lenne, ha nem bántani, hanem segíteni, támogatni akarnánk egymást, mindegy milyen időket éljünk! Mennyivel jobb hely lenne ez a világ!

 

 

Amennyiben tetszett a cikk, látogasd meg facebook oldalunkat és nyomj rá egy lájkot, hogy első kézből értesülhess az újdonságainkról! Ezen kívül szeretettel várunk Téged a csoportunkba is, ahol meg tudjuk beszélni a téma összes részleteit egy remek társaságban, még akkor is, ha nem értesz vele egyet. 

 

Ha tetszett a cikk, akkor ez is tetszeni fog:

 

A félelem börtönében élünk, ahová saját magunkat zártuk be

Váltás teljes nézetre!
Az oldal tetejére!