Túl sokszor hallottam már ezt a kérdést, ami persze valahol az élet része. Hiszen a halál egy természetes jelenség és a velejáró fájdalom is, ahogy az utána következő szenvedés és gyötrődés, mikor azt kérdezzük: Miért őt vitte el? Mivel érdemeltem ki? Miért mindig a jók mennek és a gonoszok maradnak? A tépelődéstől nem lesz jobb, legfeljebb annyira, hogy valami leköti a figyelmünket. Na, de ha tudnánk is a választ, hogy miért a jók mennek el, attól jobb lenne?

 

 

jok mennek el 01

Kép: eyeni.biz

 

Nem valószínű. Nem tudom elképzelni, hogy bárkinek is jobb lenne a kedve, vagy meglelné a lelki nyugalmát azután, hogy kapna egy kielégítő választ erre. Bár kitudja.

 

Valójában vannak válaszok. Minden vallásnak, kultúrának megvan erre a maga válasza. Abban szinte mindegyik kivétel nélkül megegyezik, hogy ami történt, az okkal történt. Nem azt kell nézni, hogy jó vagy rossz az illető. Mindenkinek megvan a maga szerepe a világban. Az egyiknek csak eddig tartott, a másiknak még dolga van. Nem ítélkezhetünk mások felett, nem a mi tisztünk megmondani ki a jó és ki a gonosz. És a végére hagytam a legtipikusabb választ: Isten útjai kifürkészhetetlenek, csak ő tudja mit, miért tesz. Talán lesz olyan válasz, ami kedvedre lesz, amit el tudsz fogadni és segítségedre lesz a gyász feldolgozásában. Ám az sem kizárt, hogy sosem leled a meg a válaszodat.

 

De érthető, hogy érteni akarjuk a dolgokat. Hogy szeretnénk megérteni az okokat. Mert sokan a világot még mindig csak feketének vagy csak fehérnek látjuk. Azt látjuk, hogy az imádott édesanyánk ötvenévesen meghal a rákban. Hogy a csodálatos férjünket elgázolják és otthagyják meghalni. Hogy a gyermek, aki a szemünk fénye, elrabolják és csak holtan kerül elő. Miért? Miért ő? Miért nem más valaki mással történt? Mondjuk a fickóval, aki merényletet intézetett több száz emberrel szemben. Vagy azzal, aki bement egy plázába és lövöldözni. De minimum azzal az anyukával, aki egész életében bántalmazta a gyerekét vagy a férjjel, aki non-stop veri a feleségét. Könnyű rámutatni a „bűnösökre”, a „gonoszokra”, akikről azt gondoljuk: na, ők megérdemelnék halált.

 

Őt kellett volna elvinni és nem a szeretett szülőt, férjet vagy gyereket. Hiszen ők megérdemelték volna, hogy éljenek, mert világ életükben jóságosak voltak. Csodálatos anya volt és mindent megadott. A férj, a lelki társ volt. Mindig mindenben lehetett rá számítani. A gyermek, aki a világ legártatlanabb lénye és soha, semmi rosszat nem tett. Ezeknek a valóságos szenteknek kellene élniük és nem azoknak, akik mások életét kioltják vagy tönkreteszik.

 

jok mennek el 02

 

Ezt gondoljuk, amikor veszteség ér bennünket vagy másokat. Hiszen ítélkezni könnyű. Azt hisszük, mi tudjuk a tutit, de mégsem mi vagyunk a Mindenható. Különben is, már a gondolat által is levezetjük a feszültséget, ahol elképzeljük, hogy a sok gonosz, meg bűnös lélek bűnhődik a túlvilágon, míg akit szerettünk, az él és virul.

 

 

Nem könnyű valakit elengedni. Nem könnyű beletörődni abba, hogy már nincsen. Nem elég, hogy meg kell küzdeni a veszteséggel, a tudattal, hogy soha többé nem látjuk, örökre elment, de mellette még küzdjünk meg az értetlenséggel is. A felfoghatatlan ténnyel, hogy elment egy fantasztikus ember, mikor olyan nagy ez a világ és választhatott volna mást is a jó Isten, a Nagy Szellem vagy akárki, aki odafent van és ezeket intézni.

 

Ágota a drága anyját vesztette el, akiről előbb is szó volt. Végignézte, ahogy fél év alatt leépül és meghal. Vele együtt sírt és szenvedett otthon, majd az utolsó napjaiban a kórházban. Egész végig csak arra tudott gondolni, hogy miért pont az anyja fekszik ott. Miért nem az alkoholista, agresszív apja, aki állandóan verte az anyját és magát Ágotát, aki csak szomorúságot és boldogtalanságot okozott nekik és hosszú éveken át rettegésben tartva őket. Miért nem ő haldoklik? Miért van az, hogy ő otthon ül, vedel tovább, le se szarja, hogy a felesége haldoklik?

 

jok mennek el 03

 

Ida sem értette, hogy miért azaz ember lélegzik, aki elütötte a férjét és hagyta meghalni. Miért csak börtön jutott neki, ahol eltartják, etetik-itatják és párnát adnak a feje alá? Míg az ő férje a hideg föld alatt alussza örök álmát? Fordítva kellene lennie, hiszen a férje jó ember volt. Dolgos, családszerető, tisztességes ember, olyan, akiről mindenki példát vehetne. Mégis ő az, akinek a sírját virágok díszítik.

 

Nem tudják elképzelni, miféle terve lehet az égieknek azzal, hogy elvette a szerettüket és életben hagyott egy gonosz embert. Hogy egyáltalán miért úgy tűnik, hogy mindig csak a jók mennek el és a rosszak maradnak. Miféle céllal maradnak itt? Hogy még több bűnt kövessenek el? Vagy mert egy szép napon megtérnek, megbánják bűneiket és tesznek valami csodálatos dolgot? Az majd felülírja az addig elkövetett vétségeiket?

 

Ezek mind csak találgatások. Azok találgatásai, akik közvetve vagy közvetlenül szenvednek. Ha valaki ettől jobban érzi magát, akkor menjen utána és keressen magának válaszokat. Talán ez átsegíti a gyászon. Meglehet, hogy talál egy olyan vallást, hitformát, nézetet, amit el tud majd fogadni és általa lekerülnek róla a terhek. De nem ítélkezhetünk. Nem játszhatunk bírákat, még akkor is, ha nincs hatalmunk mások élete felett. Azzal csak önmagunkat mérgezzük. Úgy kell túlélni és megküzdeni a gyásszal, hogy közben nem kívánjuk mások halálát. Persze leírni könnyű, megtenni viszont pokoli nehéz.

 

 

Amennyiben tetszett a cikk, látogasd meg facebook oldalunkat és nyomj rá egy lájkot, hogy első kézből értesülhess az újdonságainkról! Ezen kívül szeretettel várunk Téged a csoportunkba is, ahol meg tudjuk beszélni a téma összes részleteit egy remek társaságban, még akkor is, ha nem értesz vele egyet. 

 

Ha tetszett a cikk, akkor ezek is tetszeni fognak:

 

Utálom tehetetlenül nézni, ahogy szenvedsz, de nem tehetek érted semmit

Váltás teljes nézetre!
Az oldal tetejére!