Meghalt valaki, akit nagyon szerettél, aki a világot jelentette neked. Elhunyt a férjed, a gyereked, az édesanyád, vagy éppen az imádott macskád. Nem kétség, hogy hatalmas veszteség ért. Ilyenkor gyászolni kell. Meg kell emlékezni az elhunytról, a vele töltött időről, magáról a személyiségéről. Az is tiszta sor, hogy nem egy nap alatt fogod őt elengedni. Nem számít, hogy tavaly vagy idén történt a tragédia, el kell jönnie a napnak, amikor el kell őt engedned.

 

gyasz 01

Kép: Foap.com

 

Sokunknak jelent problémát, hogy elengedjük elhunyt szerettünket. Túlságosan kapaszkodunk az emlékébe. Sokáig nem is vagyunk hajlandóak elfogadni, hogy nincs többé. Szeretnénk azt hinni, hogy betoppan az ajtónkon, széles mosollyal az arcán megölel bennünket. Szeretnénk azt hinni, hogy csak elutazott, mert dolga van, elköltözött, de hamarosan hívni fog és újra hallhatod a hangját. Csakhogy ez sosem fog bekövetkezni. Miért a remény hal meg utoljára? Mert meghal az, akit szeretsz, és utána annak a reménye, hogy ebben az életben újra találkozhatsz vele.

 

Senki se mondja, hogy könnyű lesz. Olyan, mintha anya kebléről tépnék el a kisbabáját vagy, mintha a még dobogó szívedet tépnék ki a mellkasodból. Pokolian fáj. Nem is lehet arra kényszeríteni senkit, hogy felejtsen és lépjen tovább. Még te sem magadat. Viszont meg lehet győzni arról valakit, és önmagadat, hogy jobb lesz így. Ez a helyes.

 

Sokan attól félnek, ha új életet kezdenek, továbblépnek, újra más is érdekelni kezd őket, esetleg új partnert keresnek, az egy fajta megcsalás az elhunyttal szemben. Megcsaljuk azzal, hogy nem élünk agg-szűz életet, hogy merünk boldognak lenni, jól érezni magunkat, egyáltalán, szinte bűnnek látszik az, hogy mi élünk, ő pedig nem. De gondolj bele, ha szeretett téged az a valaki, akkor hogy a fenébe haragudhatna azért, mert nem szenvedsz? Pont az bántaná, - ha hiszel a szellemekben meg a lélek örökkévalóságában – hogy azt látja, gyötröd magad és kínlódsz.

 

gyasz 02

 

Azért kell búcsút intened annak, aki megszűnt fizikailag létezni, mert különben te is lemondasz az életről. Szánt szándékkal megállítod az életet, benne ragadsz a depresszióban és a bánatban. Aki hosszú évekig gyászol, az nem él. Lemarad az élet eseményeiről. Elmegy mellette az élet. Elsétál az a sok öröm, lehetőség, ami érhetné. Az özvegyeknek nem tűnik fel egy új nagy szerelem vagy, hogy a gyerekük felnőnek. Vagy talán amíg édesapádat gyászolod, nem veszed észre azt a lehetőséget, amivel megvalósíthatnád az álmodat, és amiről nagyon jól tudod, hogy ő is azt akarta, hogy elérd. Kiszúrsz magaddal és vele is.

 

Hiszen mitől lenne jobb, hogy minden áldott nap reggel azzal ébredsz és fekszel, hogy még mindig erőlteted a sírást? Mitől lesz az jobb, hogy lemondasz a barátokról és inkább otthon gubbasztasz? Mitől lesz jobb, ha bezárod a szívedet és messzire dobod a kulcsokat, hogy soha többé ne szerethess? Mitől lesz jobb, hogy évek múltán is a szekrényében szagolgatod a ruháit vagy minden nap a garázsban ücsörögsz, ahol ő annyit dolgozott? Semmivel nem lesz jobb. Nem fog kevéssé fájni. Az, hogy próbálsz megragadni egy ponton, vagy a múltba visszamenni azzal, hogy folyamatosan megidézed gondolatban – vagy akár mindenféle rituálé meg szellemtábla segítségével – nem szolgálja az életedet.

 

gyasz 03

 

 

Ha nemet mondasz az életre, a boldogságra és valósággal bünteted magadat azzal, hogy foggal-körömmel ragaszkodsz hozzá, hogy az emlékét próbálod magadhoz láncolni. Tudjuk, hogy nehéz, senki se mondja, hogy könnyű, de meg kell tenned. Magadért és érte. Ha szeretted őt, tiszteld meg azzal, hogyha már neki nincs rá lehetősége, te viszont tovább élsz. De azért, hogy a saját utadat járd. Miért nem azzal tisztelegsz előtte, mutatod ki háládat, szeretetedet, hogy igent mondasz az életre? Senki sem fog rád emiatt ferdeszemmel nézni, senki szemében nem leszel bűnös. Elvégre, ez a természetes. Hogy hetek, esetleg hónapok után, felvirrad az a nap, amikor képes vagy másra is gondolni, nem csak elhunyt szerettedre. Amikor képes vagy már másról is beszélni. Amikor képes vagy újra örülni. Legalább törekedj rá, hogy így legyen. Hiszen ő elment, de te még itt vagy. Ne add fel az életet, hogy már most szellem legyen belőled. Gondolj a többiekre, azokra, akik még itt vannak melletted élnek, lélegeznek és szeretnek. Miattuk is tovább kell lépned, mert számítanak és szükségük van rád. Nekik te kellesz. Értük is kell élned, nem csak magadért.

 

gyasz 04

 

Talán most azt gondolod, lehetetlen, hogy újra boldog legyél vagy, hogy újra szeress. De akár hiszel benne, akár nem, az leszel. Mert az ember természetes ösztöne, hogy törekszik arra, hogy szeretetben és boldogságban éljen. Te is abban fogsz. Nem vesztetted el ezeket is a szeretted halálával. Nem veszíthetsz el olyat, aminek a képessége benned van. Bármikor dönthetsz úgy, hogy visszatérsz az élők közé és boldog leszel. Akár már most, ebben a pillanatban is…

 

 

Amennyiben tetszett a cikk, látogasd meg facebook oldalunkat és nyomj rá egy lájkot, hogy első kézből értesülhess az újdonságainkról! Ezen kívül szeretettel várunk Téged a csoportunkba is, ahol meg tudjuk beszélni a téma összes részleteit egy remek társaságban, még akkor is, ha nem értesz vele egyet. 

 

Ha tetszett a cikk, akkor ez is tetszeni fog:

 

Képes vagy feldolgozni a traumákat? – Ez a 4 dolog a segítségedre lesz benne!

Váltás teljes nézetre!
Az oldal tetejére!