Bizonyára te is megfigyelted, hogy egyre több cikk szól manapság az egyedüllétről. A magányról. A szinglikről, az egyedülálló anyákról, az elhagyatott öregekről. Kezd látszólag egyre nagyobb társadalmi problémává válni a magány kérdése. De hol lehet a baj? Miért van annyi magányos ember? Ki tehet erről?

 

 

modernkori magany 01

kép: unsplash.com

 

Amikor szóba jön a magány, hajlamosak vagyunk egyből másokat hibáztatni. Azért vagyunk egyedül, mert hülyék az emberek. Vagy szemetek. Nemcsak párkapcsolat terén, hanem minden más tekintetben is. Ha szerelemről van szó, akkor a férfi vagy a nő egy mocsok, disznó vagy éppen ribanc. Mindegyik ugyanazt akarja (ami általában vagy szex vagy pénz). Amennyiben barátokról van szó, akkor mind áruló, megbízhatatlan, mindegyik csak akar valamit, de adni viszont nem. A rokonokkal is hasonlóképpen vagyunk, csak ott még rátesznek egy lapáttal a gyerekkori sérelmek. Na, és miért vagyunk olyan magányosak a munkahelyünkön? Nem is lehet kérdés! Minden kolléga hazudik, átver, ravaszkodik.

 

Tehát, mindig van válasz arra, miért vagyunk (inkább) egyedül. Nem kérünk a rosszból. De biztos így van? Csakugyan olyan rossz és gonosz ez a világ a benne élőkkel együtt, ahogy lefestjük? Nem létezik, hogy esetleg túlzunk egy kicsit… nagyon? Igen, vannak kevéssé szeretetreméltó, jóságos emberek, akik megbántottak bennünket. Sokan tele vagyunk negatív tapasztalatokkal, amiket képesek vagyunk éveken vagy akár egy egész életen át cipelni magunkkal. Olykor pedig akár bevalljuk, akár nem, elég ez a néhány pofára esés ahhoz, hogy teljesen elmenjen a kedvünk az emberektől. Pontosabban: hogy mindenkit leírjunk. Felcímkézzük és elítéljük őket. Így pedig igencsak leszűkül a világ, ami miatt már-már „jogosan” választjuk a magányt. Elvégre mintegy beteljesítve a saját hiedelmünket, (miszerint mindenki gonosz) elfogadjuk, hogy azért vagyunk egyedül, mivel mindenki méltatlan a szeretetünkre.

 

modernkori magany 02

 

Szóval… nem lehet egész véletlenül, hogy talán mi zárjuk ki az embereket az életünkből? Mert a sztereotípiáink foglyaivá válunk és nem vagyunk hajlandók esélyt adni másoknak? Ez sokkal könnyebben megeshet, mint azt gondolnánk, de persze kevesen lesznek, akik bevallják. Könnyebb másokat hibáztatni, semmint szembe nézni azzal, hogy mi zártuk ki az embereket az életünkből. Mi vagyunk túlzottan bizalmatlanok. Vagy éppenséggel egyszerűen mi vagyunk a hibásak.

 

Talán valóban azért távolodtunk el a baráttól, mert mi követtünk el egy hibát, amit nem akarunk belátni. Meglehet, hogy a sértettség, a büszkeség emel falat közénk. Nem kizárt, miszerint tényleg azért romlott meg a kapcsolat a rokonnal, mert túlságosan ragaszkodtunk az igazunkhoz vagy mert valóban nem segítettünk neki, mikor szüksége lett volna rá. Tudod mi a közös ezekben az esetekben? Főleg az, hogy igazából az emberek arra vágynak, hogy kibéküljenek. Szeretnének újra jó barátok, jó testvérek lenni, de megakadályozzák benne magukat. Mennyivel kényelmesebb másokat hibáztatni, semmint magunkat. Éppen ezért van az, hogy mindig az ex-partner a szemét, a hibás…

 

Persze nem mindig mi vagyunk a felelősek. Van, amikor egész egyszerűen ott siklik el a dolog, hogy nem látjuk a fától az erdőt. Nem látjuk be: mi zárkóztunk el. Mivel nem akarjuk meghallani a barát igaz szavait.  Vagy épp egy durva szakítás következményeit viseljük el és nem szeretnénk a családtagjaink bölcsességeit hallgatni. Az is lehet, hogy szimplán túl sokat dolgozunk, netán túl sokat foglalkozunk minden mással csak a szeretteinkkel nem. Ezáltal könnyű azt mondani: egyedül vagyunk. Hát persze, ha egyszer te vagy az, aki elfordult másoktól, nem keresi, nem tartja a kapcsolatot.

 

modernkori magany 03

 

Sok esetben az derül ki: jóval többen vesznek körül, mint hisszük. Igenis vannak barátaink, egy szerető kedvesünk, pár csodás rokonunk, csak éppenséggel te állítasz közétek falakat. Mégis miért? Lehetséges, hogy nem bízol bennük. Azt hiszed, hogy senkit sem érdekelsz igazán. Nem szeretnek téged. Valójában meg csak bizonytalan vagy önmagaddal kapcsolatban. Te nem tudod elfogadni és szeretni önmagadat, ezért tartasz attól, hogy mások sem szeretnek. Tudat alatt épp ez választhat el másoktól.

 

A legjobb barátunk lassan az internet lesz. A leghűségesebb szerető pedig a tévé. Nem kell ennek így lennie. Ezek csak pótlékok. Időtöltések. Ne ezekre pazaroljuk a figyelmünket. Nem innen kellene szeretethez és boldogsághoz jutni, hanem a valódi emberi kapcsolatokból. Régen nem volt tévé, internet, de jó sokáig rádió sem. Az emberek egymással törődtek. Pedig akkor is voltak rossz barátok és mocsok szeretők, hálátlan rokonokról nem is beszélve. Mégis kevéssé voltak magányosak. Mindig volt, akivel jóban lehettek, mert másra nem számíthattak. Ezért nem kellene most annyira a netre és a tévére szorítkozni!

 

Nem kellene mást tenned, mint magadba nézned és felismerni azt, ha te tehetsz a magányodról, ugyanis valóban te üldözöl el másokat vagy tartod őket távol magadtól. Lásd be, ha az önértékelési gondjaid akadályoznak a boldogságodban. És nyisd ki a szívedet az Istenért! Engedd be kapuin az embereket. Engedd, hogy szeressenek, törődjenek veled. Ne rettegj attól, hogy megbántanak, mert akkor be is következik! Ha eleged van a magányból, akkor egyszerűen engedd el és ereszd be az embereket az életedbe!

 

 

Amennyiben tetszett a cikk, látogasd meg facebook oldalunkat és nyomj rá egy lájkot, hogy első kézből értesülhess az újdonságainkról! Ezen kívül szeretettel várunk Téged a csoportunkba is, ahol meg tudjuk beszélni a téma összes részleteit egy remek társaságban, még akkor is, ha nem értesz vele egyet. 

 

Ha tetszett a cikk, akkor ez is tetszeni fog:

 

Miért esik nehezünkre megbocsátani?

Váltás teljes nézetre!
Az oldal tetejére!