Sokszor egy óriási káosz van bennem. Az érzelmeim folyton fesztiváloznak és alig van tőlük egy nyugodt napom. Állandóan agyalok, túlbonyolítok mindent. Képtelen vagyok magamban tartani az érzéseimet, pedig próbáltam már, de egyszerűen rám van írva, mi zajlik bennem. Gyakran muszáj is beszélnem róluk, máskülönben úgy érzem, felrobbanok. Pokolian zavar, de nem tehetek róla: szuperérzékeny vagyok.

 

szupererzekeny 02

Kép: miifotos.com

 

Annyiszor nekifutottam már annak, hogy megkeményítem magam és krokodilbőrt növesztek, de csak ideig-óráig értem el vele sikert. Valahol a páncél is megolvad rajtam. Mert belül érzelmileg túlfűtött vagyok. Folyton dolgoznak bennem az érzések. Egyrészt ott a szerelem, amit érzek vagy a határtalan szeretet a barátaim, családom és az egész világ iránt. Utálom magamat, mikor mindenen és mindenkin meghatódom. Egy szép történeten vagy egy útszélén heverő állattetemen, nem is beszélve a sok hajléktalanról. A világ folyton a képembe vág valami megrázót, sokkolót, valamit, amit érzelmileg felkavar. Rosszul vagyok a negatív dolgoktól, a sok fájdalomtól, szörnyűségtől, amit a hírekben és a mindennapokban lehet tapasztalni, látni, hallani. Nem tehetek róla, annyira beleélem magam, mintha velem történne.

 

Talán ezért is vágyok sokszor arra, hogy egyedül legyek. Hogy távol legyek az emberektől, elvonuljak a természetbe vagy épp elmeneküljek a szobámba. Szeretném a lelkemet selyembe csomagolni és betenni egy üvegbúra alá, hogy ne érhesse utol a világi durvaság. Csakhogy nem élhetem az életemet egy üvegbúra alatt.

 

Ha nem lenne elég az, hogy magam is tisztában vagyok szuperérzékenységem hátulütőivel és szenvedek tőle, még mások is felhívják rá a figyelmemet és olykor rendesen megtaposnak. Sokra megyek azzal, mikor közlik, hogy „túlérzékeny vagy”, meg „állandóan csak picsogsz” és hogy „neked nem lehet semmit mondani, mert egyből depis leszel”. Inkább attól leszek depis, hogy sokan lenéznek. Pedig valójában egyáltalán, semmi szégyellni való nincs, hogy érzékenyebb, érzelmileg gazdagabb vagyok az átlagnál. Csak éppenséggel akadnak olyanok, akik azt próbálják velem elhitetni, hogy gáz vagyok. Hogy ciki, hogy könnyen meghatódom, hogy szeretek lelkizni, hogy romantikus, érzékeny lélek vagyok. Azzal jönnek, hogy életképtelen vagyok, hogy a világ be fog darálni. Gyenge vagyok. Ki fogják használni a jó szívemet. Azzal jönnek, hogy a magamfajták soha semmit sem érnek el, mert az szuperérzékenységük elgyengíti őket és inkább másoknak segítenek, mint magukon. 

 

tul erzekeny vagyok 02

 

De mi van, ha nem is velem van a baj? Meg a hozzám hasonló szuperézékeny emberekkel? Mi van, ha azokkal nem stimmel valami, akik szerint két lábón járó érzelmi csődtömeg vagy, egy átok, egy gyenge lélek? Talán ők azok, akik súlyosan elhidegültek a világtól és az emberektől. Akik már csak önmagukra képesek gondolni és a saját céljaik elérésére. Akik már nem nézik azt, mit tehetnének másokért. Talán velük van a probléma, akik kb. a dzsungel törvényei szerint élik a mindennapjaikat és azzal jönnek, hogy csak az erősek, a kemények, a gátlástalanok érhetnek el bármit is. Nem tartom lehetetlennek, hogy belőlük veszett ki az empátia, az érzékenység.

 

Igen, lehet, hogy néha szenvedek a bennem dúló érzelmi kavalkádtól, de én legalább odafigyelek másokra. Meg egyáltalán, vannak érzéseim. Míg azok, akik szerint selejt vagyok, ők talán csak magukra figyelnek, lazán átgázolnak másokon és számukra már csak az egyén fontos. Nem mondom, hogy mindenkinek szuperézékenynek kellene lennie, nem is kívánom senkinek, mert sokszor valóban megterhelő tud lenni. De ha legalább negyedannyira lennének olyan érzelmi szinten, mint én, lehet, hogy sokkal jobb hely lenne ez a világ.

 

Próbáltam már elrejteni magam elől is az érzéseimet. Betuszkoltam őket egy ládába és köveket tettem rá. Igyekeztem megjátszani magamat mások előtt. Úgy tettem, mintha semmit sem éreznék, semmi sem hatna meg. Nem mutatok érdeklődést ott, ahol máskor megálltam volna segíteni, lelkizni. Csak rosszabb lett. Minden áldott nap kegyetlenül meg kellett harcolnom a látszatért. Lassan úgy éreztem, testem-lelkem belebetegszik. Fel is hagytam vele. Nem lehet ez a megoldás. Az viszont igen, ha megpróbálom kontrollálni az érzéseimet, de persze nem erőszakosan. Először is elnézőbbnek kellett lennem magammal. Hiszen miért is haragudnék magamra? Mert szuperérzékeny vagyok? Rájöttem, hogy oltári nagy marhaság, amit csinálok és önmagammal szemben is türelmesebbnek, elfogadóbbnak kell lennem.

 

tul erzekeny vagyok 03

 

Ekkor kezdtem el értékelni a szuperérzékenységet. Hiszen sokkal közelibbnek érzem magamhoz a világot, az embereket, mindent képes vagyok megérteni érzelmi szinten. Az érzékenység köt össze az emberekkel. Nincs velem baj. Csak meg kell tanítanom magamat arra, hogy inkább a jó dolgokat, a pozitívumokat lássam meg, hogy ne csak a negatívumokra koncentráljak. Ha már nem lehet kikapcsolni az érzelmi porszívót, legalább meg kell próbálnom ügyelni arra, milyen érzéseket szippantok magamba.

 

Ezért nem is fogok tovább rettegni attól, hogy mindenhonnan kinéznek, kiközösítenek. Nem fogom szégyellni magam. Sokkal jobb érző léleknek lenni, semmint jéghegynek. Hiszem, hogy a magamfajta érzékeny emberek többet tehetnek másokért, mint azok, akik megvetnek. Nekem pedig ez számít, jó érzéssel tölt el és inkább büszke vagyok arra, hogy szuperérzékeny vagyok.

 

 

Amennyiben tetszett a cikk, látogasd meg facebook oldalunkat és nyomj rá egy lájkot, hogy első kézből értesülhess az újdonságainkról! Ezen kívül szeretettel várunk Téged a csoportunkba is, ahol meg tudjuk beszélni a téma összes részleteit egy remek társaságban, még akkor is, ha nem értesz vele egyet. 

 

Ha tetszett a cikk, akkor ezek is tetszeni fognak:     

    

Hogyan éld túl azt, ha megbántottak?

Váltás teljes nézetre!
Az oldal tetejére!