Mindig olyan kapcsolatba kerülsz, olyan ember mellé, ahogyan éppen érzed magad a bőrödben. A lelked vonzza be az illetőket, és nem a szíved. A szív az nehéz dolog, nem adjuk rögvest, sőt, van, hogy egy-egy párkapcsolatban meg se mutatja magát. A ragaszkodás még nem egyenlő a szerelemmel. Az itt vagyok még nem egyenlő a szerelemmel. Az, hogy úgy érzed, bármire hajlandó vagy a párodért, az még nem szerelem. Nem a bármin múlik a hosszútávfutás.

 

 

vagyom rad ragaszkodom hozzad 01

 

Kép: sadznam.info

 

Nem azért lesz jó egy kapcsolat, mert aláveted magad a párodnak, és törekszel mindent csak és kizárólag érte csinálni. Volt olyan, amikor a saját lelkiismeret-furdalásomat próbáltam elnyomni azzal, hogy nem magamat néztem, hanem a másik embert, hogy ő jól legyen és jól érezze magát. És miért? Mert rosszérzés volt az, hogy én nem szeretem annyira őt, - sőt -, mint amennyire ő engem. Igen, a lelkiismeret-furdalás ott van a felszín felett, és jön, amikor úgy érzi, jönnie kell: tombol, sikít, üvölt, és rugdos, hátha a megfelelő mederbe tesz minket vissza.  Előbb-utóbb maga köré láncolnak a nagy szeretettel meg elvárásokkal, te pedig azt veszed észre, hogy már nem akarsz megfelelni, csak el akarsz menekülni minél messzebbre. Nem kell mindenáron párkapcsolat, és ez az, amit a mai világban sokan nem mernek bevallani/elhinni, mert a társadalmi elvárás pont az ellenkezője: „nem vagy senki, ha nincs melletted egy társ.” Mintha akkor lennél csak és kizárólag teljesjogú tagja a népnek, ha pusztán csak a párkapcsolatodról, a házasságodról, vagy a gyerekeidről beszélsz a nap minden egyes másodpercében. Húszéves elmúltál? Akkor már kötelező a szerelem, és pont. Ha olyan a kapcsolatod, hogy se veled - se nélküled? Még jobb, hiszen akkor a többi ember megnyugszik, hogy nem csak az ő élete bonyolult.

 

Alapvetően a legnagyobb mumus egy kapcsolatnál, az elkötelezettség kérdése. Hogy mikor válunk hivatalosan egy párrá, és mit is takar tulajdonképpen az a kifejezés, hogy „hivatalos.” Hogy mikor kezd el egy férfi ragaszkodni, és mikor lesznek a nő érzelmei őszinték és tiszták és maradandók a másik felé. Hogy mikor döbbenünk rá, a függetlenség nem az elkötelezettség ellensége, hanem a szorosan együttműködő partnere.

 

Ismerkedni és kapcsolatba lenni bárki tud; ehhez nem kell különösebb nagy tehetség. Első pillanatra megérzel valamit a másikban, (segítek: kémia), majd egy randi, kettő, és négy, és azt veszed észre magadon, hogy a vágy eluralkodott rajtad, nem gondolkodsz, csak beleugrottál egy újabb párkapcsolatba. A többség az elején még nem is ismeri azt, akibe állítólag halálosan szerelmes. A vágy nem szerelem. Ha a vágy került előtérbe köztetek, akkor persze, hogy mindent rózsaszín ködben láttok, persze, hogy a hibákat sem veszitek észre és minden csudajó és minden másodpercet a másikkal akartok tölteni, hogy abból 87%-ék a szexuális túlfűtöttségről szóljon, de aztán eltelik három-, négyhónap, a vágy csökken, te meg ott állsz, hogy akkor most ki is ez a másik itt mellettem?  Ha a vágy csökken, akkor lemegy a rózsaszínköd a szemetekről, előtérbe kerülnek a hibák bennetek, meg amblokk a zavarótényezők, és ilyenkor szokott nagyon sok pár inkább szakítani, mint megpróbálni ténylegesen elkezdeni egymást megismerni. Amikor a vágy lecsendesedik, a többség hirtelen már nem akar semmit sem a másiktól; váratlanul eltűnik a nagy szerelem, hogy egy újabb párkapcsolatba rohanjon bele az illető.

 

vagyom rad ragaszkodom hozzad 02

 

Viszont, amikor a férfi és a nő is jó barátja saját magának, és a szabadságnak is, illetve más szóval a függetlenségnek, akkor bizony ott erősebb kapocs szükségeltetik a vágynál. Ha mind a ketten erős természettel vannak megáldva, akkor nem elég a csak-szex-legyen és senki-más-nem-kell-csak-te hangulattal fűszerezve, mert bizony az értelem ugyanúgy fontos lesz, így nem csak az érzelem vezeti majd őket. És néha pontosan itt kezdődnek a problémák: amikor az értelem próbál egyensúlyozni az érzelemmel. A vágy egy buta, szexre alapozó ösztöngépezet. Ha vágysz valakire, az nem jelenti azt, hogy rögvest ragaszkodsz is hozzá, sőt, csak egyszerűen kívánod, hogy veled legyen. Ragaszkodsz, mert kötődsz, mert szereted, mert számít, mert fontos, viszont a vágyban nincs kötődés, se szeretet, nem maradandó és sosem lesz az. A vágy önző, nem engedi be a másik személyt a saját kis életébe, míg a ragaszkodás túlságosan is önzetlen néhanap. Az utóbbi is tud pusztítóan önző lenni, de inkább „a minden a másikért van, nem magamért” elv jellemző rá. Ahogy a szabadságszeretés is képes az önzőségre: annyira megszoktad önmagad rutinját, annyira jól bezárkóztál a falaid közé, annyira jól érzed magad a saját kis kialakított világodban, hogy nehezen válsz meg tőle valaki más miatt. Nehezen mondod ki a szeretlek szót még akkor is, ha tudat alatt már családra vágysz.

 

vagyom rad ragaszkodom hozzad 03

 

„Családra vágysz.” Az újabb kifejezés, amiben a vágy szó szerepel. Vajon miért használjuk többször a vágyakozni szót a ragaszkodás helyett? Miért könnyebb kimondani, hogy „vágyom rád”, mint azt, hogy „ragaszkodom hozzád”? Miért könnyebb belemenekülni egy önmagad által kreált világba ahelyett, hogy megfogd azt, aki váratlanul melléd került, és szeretni is tudna téged? Miért könnyebb félni a csalódottságtól, mint megfogni és tanulni belőle? Miért könnyebb eleve lehajtott fejjel járni, mint kihúzni magunkat? Miért könnyebb a közelségben szeretni, a távolságban pedig hagyni, hogy elmenjen mellőlünk a másik? Miért könnyebb vágyakozni, mint igent mondani? Miért könnyebb kifogásokat gyártani ahelyett, hogy teljesfokú őszinteséggel élnénk az életünket?

 

Ha a vágyat helyezzük magunk elé, akkor mi magunk nem létezünk. A vágy nem szabadság, nem csinál közös pont a másikkal; képes elhitetni, hogy tök jók vagytok együtt, sőt, még azt is elhiteti veled, hogy úgy ismered a másikat, ahogyan senki sem. De az egész valójában nem jelent többet a szexuális együttléteknél, a kémiai összhangnál. A vágy hihetetlen izgalmas, persze, vágyom rád, te is rám, szex és hello, de hány olyan pillanat volt a vágy hevében, amikor tényleg mélyen és komolyan egymásról beszéltetek egymásnak?

 

Ragaszkodom hozzád. És amikor ezt hangosan kimondod a másiknak a velencei-tó partjánál, akkor leszel szabad. Nem a vágy adja meg a függetlenséget, még csak a boldogságot sem. A vágynál még mindig fent állnak a falak, még mindig vigyázunk saját magunkra, hogy a másik fél ne tudjon minket megbántani. A vágynál a szeretlek valójában nem jelent semmit sem: nem a másikat szeretjük, hanem önmagunkat próbáljuk. A vágy nem fogja megengedni azt, hogy otthon legyél a másikban. Lehet párkapcsolat, még házasság is lehet, még szeretet is, de csak ennyi. A vágyat nem érdekli a másik lelkivilága, nem akar mindenen veszekedni a párjával, csak a látszatot akarja és a nyugodt harmóniát, hogy minden rendben van. Néha veszedelmes Nő vagyok? Inkább vagyok ez, mint egy pocsolyában ücsörgő, aki a saját párját sem ismeri, nemhogy önmagát. Inkább ragaszkodom, inkább engedem a jó mellett a rosszat is, minthogy a vágytól ne engedjem az érzelmeimnek, hogy éljenek.

 

Tehát: „Érték-e önmagában egy kapcsolat, amiért harcolni, küzdeni, tűrni érdemes, vagy addig van létalapja, amíg boldoggá tesz minket?”


(Feldmár András & Büky Dorottya: Kapcsolatok könyvéből van a fenti kérdés)

 

 

Amennyiben tetszett a cikk, látogasd meg facebook oldalunkat és nyomj rá egy lájkot, hogy első kézből értesülhess az újdonságainkról! Ezen kívül szeretettel várunk Téged a csoportunkba is, ahol meg tudjuk beszélni a téma összes részleteit egy remek társaságban, még akkor is, ha nem értesz vele egyet. 

 

Ha tetszett a cikk, akkor ezek is tetszeni fognak:

 

A vágy nem üli meg a saját aranylakodalmát

 

Váltás teljes nézetre!
Az oldal tetejére!