Baromi idegesítő. Nincs olyan nap, amikor ne kapnék fejmosást. Rokonok, barátok, kollégák, de néha még az idegenek is meg akarják mondani nekem, mit tegyek. Érdekes, hogy mindenki rám néz és mintha belém látnának, rám olvassák az általuk vélt igazságot és megmondják, mit kellene tennem. Igazán örülök, hogy mindenki sokkal jobban képben van az életemmel, mint én magam.

 

 

unom mar 01

kép: unsplash

 

Tele van a fejem mások gondolataival. Véleményével. Állandóan azt hallgatom, mit kellene tennem, hogyan éljem az életemet. Kéretlen tanácsokkal bombáznak. Pedig nem érzem magamat világi szerencsétlenségnek. Nem hiszem, hogy olyan szörnyű, félresiklott lenne az életem. Nem gondolom, hogy rám van írva: adj nekem tanácsot, mert olyan elveszett vagyok. Mégis, mindennap megkapom, mit kellene tennem:

 

Ne csináld. Csináld. Mondd meg neki. Ne mondd meg. Szakíts vele. Menj hozzá feleségül. Meg fogod szívni. Ne rá hallgass, hanem rám. Hidd el, ez nem te vagy. Túl naiv vagy. Ismerlek, tudom, mi a jó neked. Szedd össze magad. Csak jót akarok neked, ezért mondom, hogy ez nem áll jól neked. Így sosem viszed semmire.

 

 

Néha ülök a buszon vagy a melóhelyen, esetleg sétálok, netán épp lefeküdni készülök és ezek a hangok dübörögnek a fejemben. Szabályosan kísértenek. Amikor épp nem foglalom le az agyamat valamivel, akkor ezek a hangok magyaráznak nekem az életről, kritizálnak, és megmondják, mit tegyek. De mégis kik ők, hogy ezt tegyék velem? Csak mert a rokonaim, a barátaim, már joguk van ahhoz, hogy irányítani próbáljanak, legalábbis mindenbe beleszóljanak? Olyan sok tapasztalattal, bölcsességgel bírnak? Na, és egyáltalán a vadidegenek, hogy a fenébe jut eszükbe kioktatni? Még csak nem is ismernek! Nekem nem lenne bőr a képemen csak úgy beleszólni valakinek az életébe.

 

unom mar 02

 

Aztán megvizsgálom ezeknek az embereknek az életét. Sokuk egyáltalán nem jobb nálam. Még csak jobb helyzetben sincsenek. Szeretem, mikor olyan oktat ki engem párkapcsolati kérdésekről, akinek évek óta nincs senkije vagy szar a kapcsolata. Ahogy azt is bírom, akinek az ölébe pottyant mindent és megmondja, hogyan dolgozzak keményen. Kellemes, mikor egyesek nem a teljes képet nézik, csak egy részletet és az alapján adnak nekem tanácsot. Menjek és valósítsam meg magamat, csináljam, amit akarok. Oké, de akkor ki fogja gondozni a beteg nagyszülőt, aki nem számíthat másra?

 

Olyan jó lenne, ha ezek az emberek inkább a saját életükkel foglalkoznának. Tényleg igaz: mindenki a maga háza tájékán söprögessen. Foglalkozzanak a saját életükkel. Használják fel a nekem adott tanácsaikat a saját életükkel kapcsolatban. Elhiszem, hogy sokan valóban csak segíteni szeretnének. Tisztában vagyok azzal, hogy igen, csak a jó szándék vezérli őket és nem mindenki csak okoskodik, meg unatkozik. Ezért nem is küldöm el őket melegebb éghajlatra, mert tudok különbséget tenni. Nem mindegy, hogy valaki segíteni akar vagy csak beleütni az orrát mások dolgába, ha már a saját életével nem tud mit kezdeni.

 

unom mar 03

 

Ugyanis gyakran ez a baj. Az ember az érzi, az ő élete megrekedt. Nem tud vele mit kezdeni. Vagy nem akar. De úgy látja, a másikon talán tud segíteni. Vagy legalábbis kényelmesebb, kellemesebb mással foglalkozni, semmint a sajátjukkal. Ám vannak bizonyos határok, amiket illene tiszteletben tartani. Például nem osztogatni kéretlen tanácsokat, vagy ha megkérik rá az embert, nem mennek újra meg újra az agyára. Nem vagyunk kisgyerekek, sem pedig beszámíthatatlanok. Felnőttek vagyunk. Ebből kifolyólag én is tudok dönteni. Jó lenne, ha békén hagynának az emberek és megengednék, hogy úgy éljem az életemet, ahogy nekem tetszik. Ha arról van szó: úgy csesszem el, ahogy én akarom. Mégis, miért olyan fene nagy baj, hogy egyedül szeretnék jutni valamire?

 

Senkihez sem fogok menni sírni, hogy elcsesztem. Felelősséget tudok vállalni a tetteimért. Ha hibázok, hadd legyen az én döntésem. Ugyanis ez a legszebb, hogy néha már nem tudom, melyik a saját gondolatom és melyik nem. A hangok kezdenek eggyé olvadni. Nem akarok bogarakat fülembe. Nem akarok ilyen szinten mások véleményére adni és bólogatós kutyaként azt tenni, amit mondanak. Túl sokszor estem pofára azért, mert másokra hallgattam. Hiába hibáztatom érte őket, csak én tehettem róla, mert én hallgattam rájuk. Nem akarok ezt a hibát újra meg újra elkövetni.

 

Hogyha segítségre, tanácsra lesz szükségem, tudom, kihez forduljak. Nem vagyok túl büszke hozzá.  Addig mindenki tartsa meg magának a mondanivalóját!

 

 

Amennyiben tetszett a cikk, látogasd meg facebook oldalunkat és nyomj rá egy lájkot, hogy első kézből értesülhess az újdonságainkról! Ezen kívül szeretettel várunk Téged a csoportunkba is, ahol meg tudjuk beszélni a téma összes részleteit egy remek társaságban, még akkor is, ha nem értesz vele egyet. 

 

Ha tetszett a cikk, akkor ez is tetszeni fog:

 

Többé már nem álmodom. Köszönöm nektek az ébresztőleg ható pofonokat.

Váltás teljes nézetre!
Az oldal tetejére!