Áldozatok. Belőlük aztán sok van. Akikkel rosszul bánt a sors, az élet, a szüleik, akikkel mindig kiszúrnak a barátaik, mindig kifognak egy gonosz partnert. Akiket soha senki sem szeret, nem becsülik és nem értik meg. A világ tele van ilyen „áldozatokkal”, merthogy sokan csak eljátsszák, hogy áldozatok. Hiszen az áldozatokat mindig megsajnálják… márpedig ez a céljük, hogy részvétet, vagy akár lelkiismeret furdalás keltsenek bennünk! Hogyan bánjunk a környezetünkben élő áldozatokkal?

Minden nagy szerelemmel induló kapcsolatnál azt hisszük, hogy a sírig fog tartani. Aztán néhány hónap, esetleg év után már a hátunk közepére se kívánjuk és képtelenek vagyunk megérteni, hogy az eleinte kedves, szerető, odaadó társból, hogy egy lett egy tahó, aki egykor a párunk volt, vagy aki még mindig az és az egykori szerelem jegyében próbáljuk elviselni. Mégis mi történt vele? Miért változott meg ennyire? Erre igyekeztünk válaszokat találni!

szeretlek ezért elengedlek

Általában, amikor szerelmesek vagyunk, foggal-körömmel ragaszkodunk a kedvesünkhöz. Mert imádjuk. Csak magunknak akarjuk, hogy örökké bennünket szeressen és mellettünk legyen. Azt reméljük, hogy neki ugyanolyan jó a kapcsolat, mint nekünk és ugyanúgy gondolkodik, ahogy mi, hiszen elképzelhetetlennek tartjuk az életet a másik fél nélkül. Talán valóban ezt akarja mindkét fél. De ha jobban belegondolunk, valahol ez a világ egyik legnagyobb önzősége.

küzdeni egy kapcsolatért

Egy párkapcsolat első egy-két éve izgalmas, az események gyakorlatilag maguktól alakulnak, mi csak „hátradőlve” élvezzük az érzelmi hatásokat.

feleség

Azt is mondják, hogy minél jobban kiéli magát az ember lánya, annál hűségesebb és nyugodtabb lesz majd, mikor megházasodik. De vajon miért van az, hogyha egy nő 40 évesen még nem házas, akkor azt gondoljuk, valami baj van vele, míg a férfi ezzel szemben maga a jó parti, a ritka kincs, a teljes macsóság mintapéldánya, ha 40 évesen még a szinglik életét éli? Miért teszünk különbséget a két nem között még ebben is? És ha minél jobban élvezi a Nő a szingli életet, akkor annál jobb feleség és anya lesz belőle? Miért?

semmihez sincs kedved

Van az úgy, elég sűrűn, hogy az élet teljesen valószerűtlennek tűnik, és fogalmunk sincs, mit is keresünk benne. Mi, miért történik. Vajon jól vagy rosszul cselekszünk? Az én hibám, hogy nem érzem jól magam? Mi történik velem? Rengeteg ilyen és hasonló kérdést teszünk fel magunknak, és sokszor nem is kapunk rá választ. Egyszerűen lemerültünk és semmihez sincs kedvünk. Veletek is előfordult már nem igaz?